Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás

Március 26-án, azaz vasárnap veszi kezdetét a nyári időszámítás, éjszaka kell átállítani az órákat - hangzott el az M1 csatorna reggeli műsorában.

Minden év március utolsó vasárnapján, idén március 26-án kezdődik a nyári időszámítás, amely október utolsó vasárnapjáig tart. Ezen a hétvégén, vasárnap hajnali 2 órakor kell 3 órára átállítanunk időmérő eszközeinket. Egy órával kevesebbet alszunk, de egy órával hosszabb ideig lesz világos a délutáni napszakban. Az óraátállítással 1980 óta Magyarország is villamos energiát spórol.

Magyarországon 1985 óta állítanak órát évi két alkalommal. A korai háborús időszakokban is már energia megtakarítási okokból kísérleteztek vele, hiszen az esti órák csúcsterhelése már akkor is nagyon magas és erős volt, ezt próbálták csökkenteni – mondta el Berczelly Réka, a MAVIR Zrt. kommunikációs munkatársa. Sohasem volt szükség annyi villamos energiára telente Magyarországon, mint az elmúlt fűtési szezonban, annyira extrém hideg volt. Ebben az évben minden fogyasztási energiát megdöntött az ország – tette hozzá.

Berczelly Réka arról beszélt az M1 reggeli műsorában, hogy az óraátállításoknak köszönhetően éves szinten körülbelül 100-120 GWh-val kevesebb áramot használunk a nyári időszámítás ideje alatt. Ez egy közepesebb méretű város teljes évi energiafelhasználása.

Az Európai Unióban minden országra érvényes az óraállítás, ezt egy kormányrendelet szabályozza az uniós irányelvekhez igazodva. Az Európai Unión kívül eső országokban is állítanak órát, például az Amerikai Egyesült Államokban is, de vannak olyan országok is, amelyek kiléptek a rendszerből, mint például a volt orosz tagállamok – tette hozzá.