Jobbik: a nemzetstratégiai kérdésekben van egyetértés, a megvalósításuk módjában már nem feltétlenül

A jobbikos Szávay István szerint a legfontosabb nemzetstratégiai kérdésekben egyetértés mutatkozik a hazai pártok és a külhoni magyar szervezetek között, de azok megvalósításában már nem feltétlenül értenek egyet.

Az ellenzéki politikus a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki plenáris ülése után újságírók előtt elmondta: a mostani tanácskozáson felmerült a levélben való szavazás kérdése is.

Azzal egyetértenek, hogy alapvető fontosságú, a külhoni magyarok közül minél többen élhessenek szavazati jogukkal. A választási eljárásról szóló törvényhez azonban csak akkor és úgy szabad hozzányúlni, ha azt az igazságtalanságot is orvosolják, miszerint egy magyarországi lakcímmel rendelkező, de tartósan távol élő magyar nem szavazhat, míg egy külhoni lakcímmel nem rendelkező magyar szavazhat levélben – fejtette ki, indokolatlan különbségtételnek nevezve ezt magyar és magyar között.

Kitért arra is: valóban igaz, hogy a legfontosabb nemzetstratégiai kérdésekben egyetértés mutatkozik a hazai pártok és a külhoni magyar szervezetek között, de a megvalósításban már nem feltétlenül értenek egyet. Sokkal erősebb lenne a konszenzus, ha a kormány, illetve Kövér László, mint a KMKF vezetője nem úgy járna el, mint a Magyar Állandó Értekezlet esetében, és valóban mindenki az asztalnál ülne, aki legitim szervezetet képvisel – vélekedett.

A magyar-magyar összefogás jobb választási eredményt hozott Kárpátalján, illetve Erdélyben, de azt látják, hogy az összefogás Erdély esetében nem volt teljes, és vannak továbbra is régiók, ahol a kormány nem a magyar szervezetek összefogását segíti, hanem inkább a megosztásban érdekelt – értékelt Szávay István, aki a Jobbik kormányra kerülése esetén az ilyen irányú politikával való szakítást ígérte.