Indulnak a tavakhoz a békák

A Zalacsányi tó közelében a varangyok és a barna ásóbékák már elindultak a víz felé, ám a wellness és a szerelem vonzó párosa között ott húzódik egy akadály, a 76-os főút. A forgalmas szakasz halálosan veszélyes a békésen battyogókra, ezért a természetvédők hatalmas terelősávok és vödrök segítségével viszik át a szerelmes békákat a túlsó partra.

Csiszár Viktor a Balaton-felvidéki Nemzetipark-igazgatóság természetvédelmi őre a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában kifejtette, a helyszínen több mint 20 éve építenek békaterelőket az önkormányzattal és általános iskolával együttműködve.

Ásnak egy nem túl mély és nem túl széles árkot, oda lenyomják a kifeszített fóliát, ami megállítja a békákat. Miközben vándorolnak a terelő mentén, a kihelyezett vödrökbe belepotyognak, majd az önkéntesek összegyűjtik és leviszik őket a tóhoz.

A szakember szerint évente változik, hány egyedet sikerül megmenteni. A tavaszi havazáskor például nagyon sok egyed elpusztult, ahogyan akkor is, ha nagy a szárazság. Optimális évben 2-3 ezer békát juttatnak el a tóhoz.

A helyszínen a leggyakoribb a barna varangy, de erdei béka és barna ásóbéka is előfordul. A kétéltűeknek nagyon fontos szerepük van a táplálékláncban, sok faj zsákmányállatai és maguk is sok más élőlényt megesznek. Ha ők kiesnek, akkor valószínűleg felborul a tápláléklánc és a tóban is problémák jelentkeznének – magyarázta a műsorban.

Közel 200 méter hosszúságú békaterelő hálót raknak ki a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakemberei és önkéntesek a 75-ös út mellé Zalacsány határában 2014. február 20-án. A békák szaporodni indulnak az út túloldalán lévő tóba, de a nagy forgalmú úton számukra szinte lehetetlen az átjutás. Az idén egy hónappal előbb kezdődött a békák párzása. (MTI Fotó: Varga György)

Közel 200 méter hosszúságú békaterelő hálót raknak ki a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakemberei és önkéntesek a 76-os út mellé Zalacsány határában 2014-ben.  (MTI Fotó: Varga György)

Csiszár Viktor elmondta, a megyében több hely van, ahol védeni kell a kétéltűeket. A legnagyobb gond nem a békaterelő felépítése, hanem annak biztosítása, hogy napi szinten ellenőrizni tudják a vödröket. Ha melegebb az idő, és csak kétnaponta tudják megnézni a vödröket, a belepottyant egyedek kiszáradhatnak és elpusztulhatnak. Szavai szerint biztos, hogy több mint tíz helyen lenne mentésre szükség, jelenleg 4-5 helyszínen tudják biztosítani.

A Zalacsányi tó hideg zugban van, ezáltal itt kicsit később indulnak útnak a békák. Nagy tömegben akkor jellemzőek, amikor a meleg napok egyszerre érkeznek az esővel. Mint elmondta, egy hónapon belül a másik oldalon is megépítik a terelőt.

Az idei tél a szakember szerint nem okozhatott gondot a békáknak, hiszen jó mélyre beássák magukat a talajba. Nagyobb a probléma, ha van tél végi vagy tél közepi felmelegedés, amikor előbújnak, aztán arra jön egy fagy. A mostanihoz hasonló tél inkább jó.