Együtt ünnepel ma a magyar és lengyel államfő

Áder János magyar és Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök együtt ünnepli ma a közép-lengyelországi Piotrków Trybunalskiban a lengyel-magyar barátság napját. Az ott tartandó kétnapos központi rendezvény keretében egyeztetnek az európai politikáról és a közép-európai együttműködésről is.

Az idén tizenegyedik alkalommal tartják meg a lengyel-magyar barátság napját. A lengyel államfői hivatal honlapján közzétett program szerint Áder János és Andrzej Duda péntek délután a piotrkowi királyi várban tart megbeszélést, s este A Lengyel-Magyar Barátság Gálaestje elnevezésű koncerten vesznek részt.

Szombat délelőtt a két államfő a piotrkowi repülőklub repülőterén emléktáblát is felavat, amely a városban 1925-ben rendezett nemzetközi légi bemutatón elhunyt Sziklay Jenőnek, az ejtőernyőzés úttörőjének állít emléket.

Krzysztof Szczerski, a lengyel államfői hivatal külügyi államtitkára szerdán a PAP hírügynökségnek elmondta: a két államfő eszmét cserél az európai politikáról. A kétnapos tárgyalások nyomatékot adnak a közép-európai együttműködés jelentőségének, valamint annak a közös érdeknek, hogy az euroatlanti közösség közép-európai része egyre láthatóbb legyen a nemzetközi politikában – fogalmazott Szczerski.

Magyarország és Lengyelország térségbeli jelentőségét Marek Magierowski, a lengyel államfő szóvivője is hangsúlyozta abban az interjúban, melyet a Kossuth Rádió V4 – A visegrádi országok című magazinjának adott a múlt héten. Kiemelte, hogy a közelmúltban két ország adta meg a politikai hangsúlyokat, amelyek mögé rendre felsorakozott Közép-Kelet-Európa.

A magyar-lengyel ünnep előzményei 2006. március 24-re nyúlnak vissza, amikor Lech Kaczynski lengyel és Sólyom László magyar államfő Győrben felavatta a magyar-lengyel barátság első köztéri emlékművét, amely két, gyökereivel egymásba kapaszkodó tölgyfát ábrázol. 2007-ben a magyar és a lengyel parlament kölcsönösen március 23-át nyilvánította a lengyel-magyar barátság napjává, amelyet felváltva ünnepelnek minden évben a két országban.