Tovább erősödhet a gazdasági együttműködés hazánk és Vietnam között

Több szektorban bővülhet a gazdasági együttműködés Magyarország és Vietnam között: csütörtökön mintegy nyolcvan magyar és tíz vietnami cég folytat kétoldalú tárgyalásokat Budapesten a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) szervezésében, pénteken pedig várhatóan aláírnak két megállapodást a gazdasági vegyes bizottság ülésén.

Oláh Zsanett, az MNKH vezérigazgatója a csütörtöki magyar-vietnami üzleti találkozón elmondta: főként a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a járműipar, a környezetipar, az infokommunikáció, az infrastruktúra-fejlesztés, az energetika és az egészségipar területén működő vállalkozások vesznek részt a fórumon. A vezérigazgató reményét fejezte ki, hogy a szakmai esemény lehetőséget teremt arra, hogy minél több magyar cég jelenjen meg az egyik legígéretesebb délkelet-ázsiai exportpiacon. Hozzátette, hogy a kétoldalú külkereskedelmi termékforgalom az utóbbi években is ígéretesen bővült, 2015 és 2016 között például mintegy 10 millió dollárral.

Ducsai-Oláh Zsanett

Oláh Zsanett

Az MNKH helyi irodája 2014 óta működik Vietnamban, ám a közeljövőben egy újabb képviselet nyílik, ami további lendületet adhat a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősödésének. A kereskedőház irodái többek között piaci információk biztosításával, a magyar vállalkozások aktív kiajánlásával, illetve exportpartnerek és üzleti lehetőségek közvetítésével segítik elő a magyar vállalkozások exporttevékenységének bővülését.

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára ismertette, hogy Magyarország 64 éve ápol diplomáciai kapcsolatokat Vietnammal, ezek azonban most válnak igazán intenzívvé. A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségébe (ASEAN – Association of Southeast Asian Nations) tartozó országok között Vietnam Magyarország 4. legfontosabb export- és 5. legfontosabb importpartnere. A kétoldalú áruforgalom 2016-ban mintegy 40 százalékkal 200,3 millió dollárra emelkedett, a magyar export 13,2 százalékkal 76,1 millió dollárra bővült.

Az államtitkár jelezte, hogy több szerződést is aláírnak pénteken a magyar-vietnami gazdasági vegyes bizottság ülésén, egyrészt az iparkamarák között, valamint az élelmiszerbiztonság és agrártudományok területén. Hozzátette: Magyarország több projektet is befejezett már Vietnamban: 2008-ban például 35 millió euró értékben, 2009-ben pedig 60 millió euró értékben született segélyhitel-együttműködés, amelynek keretében lezárult Közép-Vietnamban egy vízmű-, valamint egy népesség-nyilvántartó projekt, valamint jelenleg is folyamatban van egy onkológiai kórház létesítése. 2017 elején pedig a két ország képviselői aláírtak egy 440 millió euró értékű pénzügyi együttműködési keretprogram kialakításáról szóló keret-megállapodást.

Az EU és Vietnam közötti, 2012-ben indult kétoldalú szabadkereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatban a KKM tájékoztatott: jelenleg a megállapodás szövegének jogi felülvizsgálata zajlik, ami a tervek szerint 2017 áprilisában zárul le. A várhatóan 2018-ban hatályba lépő megállapodás a Vietnam számára fontos export termékek – textil, lábbeli, élelmiszer, stb. -, illetve bizonyos szolgáltatások vonatkozásában ösztönözheti a vietnami vállalati jelenlét kiépítését az EU országokban.