Erősen idézőjelbe tehetjük a "magányos farkas" teóriát

Elhárítási szempontból a legnehezebb dolog kiszűrni egy olyan személyt, mint a londoni merénylet elkövetője. Ez egy „sötét ló”, bárki lehet, aki közlekedik a metrón vagy halad a forgalomban – jelentette ki Horváth József, a katonai titkosszolgálatok volt főigazgató-helyettese a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A brit szolgálatok épp a napokban jelentették be, hogy tavaly 14 olyan akciót hiúsítottak meg, melyek komoly szervezést, logisztikát feltételeztek. És itt a tizenötödik, mely minimális felkészülést igényelt, és a jelenleg rendelkezésre álló technikákkal nem lehet kivédeni – szögezte le.

Mindaddig, míg a jelenlegi biztonsági helyzethez nem igazítjuk a jogszabályokat és az anyagi-technikai hátteret, hogy minél szélesebb körben lehessen folytatni a szűrőmunkát, addig az ilyen akciók visszatérnek, akár mindennapossá is válhatnak Európában – mondta a szakember.

Hangsúlyozta: az ilyen esetekben nagyon erősen idézőjelbe tenné a „magányos farkas” teóriát. Az utólagos felderítő munka ugyanis szinte valamennyi esetben bizonyította, vagy egy radikális iszlám csoportról, baráti körről van szó, vagy az Iszlám Állam közvetlen utasítására hajtják végre az egyes elkövetők az akcióikat. Az esetek mögött legtöbbször megtaláljuk azt a struktúrát, ami ezeket az embereket az egyirányú utcába betereli – fogalmazott.