Női börtönbe került a nemet váltó erőszakoló

Felháborodás fogadta Jessica Winfield, korábbi nevén Martin Ponting áthelyezését az ashfordi női börtönbe. A rabot még férfiként, két kislány megerőszakolásáért ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre.

Az 50 éves transznemű Jessica Winfield eredetileg egy férfi börtönben töltötte életfogytiglani börtönbüntetését, de miután 10 ezer fontot kapott az államtól nemváltoztató műtétjére, az operáció után egy női fogdába helyezték át – írja az Express brit lap. A háromgyermekes apát 1995-ben ítélték el két kislány megerőszakolásáért.

börtön

Az elítélt egyik áldozata szerint azzal, hogy nemet váltott, még ugyanaz a gonosztevő maradt: “Valakit át lehet operálni nővé, de ezzel nem szűnik meg az a késztetése, hogy szörnyű dolgokat műveljen gyerekekkel” – mondta a The Sun brit bulvárlapnak az áldozat.

Jessica Winfield viszont úgy gondolja, ő az áldozat. Bepanaszolta a férfi börtönt, ahonnan áthelyezték, elmondása szerint a férfi rabok nem mutattak irányába kellő empátiát, nem fogadták el transzneműként, ráadásul a börtön dolgozóival együtt  sokszor sértegették, bántották.

Ügyét újratárgyalják, most nőként állhat a bíróság elé. Még az is lehetséges, hogy egy éven belül kiszabadulhat, és életfogytiglanra ítélt férfiból szabad nővé válhat.