Más munkákat is kaphatott a Szeviép Szegeden

Sajtóhírek szerint a csatornázás és a villamosfelújítás kapcsán is kaphatott megbízást a Szeviép nevű cég Szegeden. Van olyan összesítés, amely szerint a 2010 előtti években több mint 30 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el, a később csődbe ment vállalkozás. Botka László, szegedi polgármester korábban többször is kijelentette, hogy nincs köze a város önkormányzatának a Szeviép-ügyhöz.

A szocialista kormányok alatt 2005 és 2010 közöt több mint 34 milliárd forintnyi közbeszerzési pályázatot nyert el a később 11 milliárdos adósság miatt csődbe ment Szeviép – erről írt az origo.hu. A portál szerint bár Szeged polgármestere ezt tagadja- Botka László és a szocialisták ezer szálon kötődnek a botrányos építési vállalkozáshoz.

A Szeviép a szocialista kormányok idején Szeged egyik legsikeresebb építési vállalkozása volt, köszönhetően az önkormányzati megbízásoknak és a megnyert közbeszerzéseknek. 2010-ben azonban a cég csődgondnokot kért maga ellen, mert nem tudta kifizetni az építkezésen dolgozó alvállalkozóit. 11 milliárd forintnyi adósságot hagyott maga után.

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szeviép között nem volt szerződéses kapcsolat – ezt válaszolta az M1 Híradójának Szeged Polgármesteri Hivatala, amikor Botka Lászlót március elején megkérdeztük az ügyről.

Később Botka László a TV2-nek azt mondta: nem volt kapcsolat a Szeviép és a szegedi önkormányzat között.

A Közbeszerzési Értesítő szerint viszont a Szeviép 2005-ben és 2009-ben két szerződés keretében is kapott megbízást a Botka László vezette önkormányzattól. Az egyik legnagyobb beruházás a Ligetfürdőhöz kapcsolódott: ennek megépítéséhez 7 milliárdos megbízást kaptak. Itt a megbízó a Ligetfürdő Ingatlanfejlesztő és Fürdőüzemeltető Kft. volt, amely akkoriban 100 %-ban önkormányzati tulajdonban volt.

Az origo.hu most szintén az értesítőre hivatkozva további megbízásokról is ír: ennek alapján a Szeviép előbb Szeged szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztésére, majd az 1-es villamos felújítására kapott megbízást, összesen több mint 9 milliárd forint értékben.

A cég félmilliárdos összeget keresett azon is, hogy a Szeviép szegedi és békéscsabai irodaházát a Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatal bérelte – erről már a Magyar Idők írt. A hírportál szerint korábban, a szegedi Szeviép-épület avatóján Botka László is ott volt.

A Fidesz kommunikációs igazgatója múlt héten felszólította Botka Lászlót, hogy tisztázza a szegedi önkormányzat és a Szeviép viszonyát. Hídvégi Balázs hozzátette: választ várnak arra is, igaz-e, hogy a cég korábban szocialista kifizetőhely volt, és 10 millió forintokat “talicskáztak” az MSZP-hez.