Történelmi utakon a 21. századi autó-motor sport

Az ősi Selyemút nyomvonalát követték az azonos nevű Selyemút Rally versenyzői, akiknek útjáról bő terjedelemben számolt be az M1. Öt magyar egység indult a több ezer kilométeres versenyen, így plusz okból is érdemes volt követni az aktuális csatorna műsorát.

A foci mellett az autó-motorsport is kiemelt figyelmet kap az M1-en, így volt ez a 2016-os Selyemút (Silk Way) Rallynál is, amelyet az elejétől a végéig kiemelten követett Magyarország legnézettebb hírtelevíziója.

Egy transzkontinentális verseny az ókori és középkori útvonalat követő Selyemút Rally, amely Moszkvából indul, és a cél Pekingben van, az indulóknak majdnem 11 ezer kilométert kell megtennie, főleg sivatagi körülmények között.

Az M1 ott volt minden jelentős állomáson, így a moszkvai starttól a Kínai Nagy Falon át a pekingi befutóig, egy hónapon át követte többek között azokat a magyarokat, akik autóval és kamionnal próbálták meg leküzdeni a hatalmas távot és az extrém körülményeket.