Hadiállapotra való felkészülés volt a stockholmi parlamentben

Húsz év óta először ült össze korlátozott létszámban a svéd parlament hadiállapot szimulációjának céljával, tekintettel az Oroszországgal való kapcsolatokban beállt feszültségekre - jelentette be a törvényhozás elnöke, Urban Ahlin.

A riksdag valamennyi pártját képviselő 50 honatyából álló “háborús küldöttség” hétfőn egy titkos helyen tartott ülést. A gyakorlatról semmilyen részlet nem szivárgott ki.
A válságbizottságot háború vagy háborús veszély esetén hívják össze, és átmenetileg a parlamentet helyettesíti. 1997-ben ülésezett utoljára.

Egy ilyen szimulációs gyakorlatot 2014 óta terveztek, de Urban Ahlin szerint most a világ “diplomáciai és biztonsági légkörének romlása” sokat nyomott a latban. “A katonai kapacitások növekedésének tendenciájával állunk szemben” – hangsúlyozta. Svédország, amelynek a területén két évszázada nem volt fegyveres konfliktus, nem tagja a NATO-nak, de békepartnerségi szerződést írt alá az észak-atlanti szövetséggel 1994-ben.

Szárazföldi határa Oroszországgal nincsen, de mindkét ország a Balti-tenger partján fekszik, Oroszország pedig haditengerészeti támaszpontot tart fenn a Kalinyingrádi területen fekvő Baltijszkban.

Az Oroszország keltette aggodalmat tovább fokozta, hogy 2014 őszén egy azonosítatlan tengeralattjáró hatolt be a Stockholm közeli szigetek közé. Stockholm március elején jelentette be, hogy a nyártól fogva ismét bevezetik a hét éve megszüntetett kötelező katonai szolgálatot. ”Olyan körülmények között vagyunk, amikor Oroszország bekebelezte a Krímet. Több hadgyakorlatot tart a közeli szomszédságunkban” – mondta akkor az AFP francia hírügynökségnek Peter Hultqvist védelmi miniszter.