Egymást tekintik ellenfélnek - mélyül a válság baloldalon

Nincs megállás az MSZP és a DK közötti harcban - több hírportál is így vélekedik a két párt mostani kapcsolatáról. A forgatókönyv egyelőre ugyanaz mint három éve: a szocialisták megpróbálják kifúrni Gyurcsány Ferencet az együttműködésből, a DK elnöke viszont nem akar hátralépni.

Ha Botka László tanácsot kérne, ő adna – erről beszélt a szocialisták egykori elnöke, Mesterházy Attila. A politikus szerint a szegedi polgármester által sürgetett baloldali fordulatot néhány éve még ő indította el az MSZP-ben, ám ezt akkor a kritikák és a rossz kompromisszumok miatt nem sikerült megvalósítani.

- Én megtanultam elsőszámű vezetőként, hogy talán néha én is kötöttem akkor is kompromisszumot, amikor nem kellett volna és ilyenkor próbál az ember bölcsebb lenni pár év távlatából. Én azt tartom helyesnek, hogy ha ő fölrajzolt egy pályát saját magának is és az MSZP számára, akkor ezt a pályát fussuk be. -

2014-ben éppen Mesterházy Attila volt az egyik, aki Gyurcsány Ferencet ki akarta hagyni a baloldali összefogásból. A szocialisták akkori elnöke ezt azzal magyarázta, hogy a volt miniszterelnök nagyon megosztó, és több szavazót riaszt el, mint amennyit nyernek vele. Végül meg is egyezett Bajnai Gordonnal abban, hogy a DK nélkül indulnak el.

Gyurcsány Ferenc viszont nem hagyta magát, a tavaszi választások előtt néhány hónappal pedig már rajta is volt a baloldali pártok közös listáján.

Kísért 2014?

A forgatókönyv egyelőre nem változott: Botka László, az MSZP mostani miniszterelnök jelöltje is kijelentette, hogy Gyurcsány Ferenccel nem hajlandó összefogni. A sajtón keresztül többször is oda-vissza üzentek egymásnak: legutóbb a szegedi polgármester jelölti programja miatt alakult ki nyilatkozatháború.

“Ha a gazdagok végre kimásznak az úszómedencéjükből és odafáradnak az államkasszához, önöknek nem fogja agyonnyomni az adóterhek…” – jelentette ki Botka László, Szeged polgármestere.

Gyurcsány Ferenc erre a következőt válaszolta: – Csak az idei évben 460 millió forint adót fizettem be. Több adót fizettem be idén, (…) mint, amit Botka László egész életében keresni fog.

Egyben értenek egyet baloldalon

Egymást üti a DK és az MSZP – a két párt viszonyáról ezzel a címmel közölt cikket a Magyar Idők. Az írás szerint Gyurcsány Ferenc pártja és a szocialisták hétvégén végképp egymásnak ugrottak: a DK az MSZP-t, az MSZP pedig a DK-t tekinti ellenfélnek.

Az index.hu arról írt a hétvégén, hogy a Botka vs. Gyurcsány vonaton nincsen fék, hetek óta ostorozza egymást nyilvánosan a két politikus.

Az együttműködéssel kapcsolatban a 888 azt írja: nem csak a közös listában, hanem a választási program legfőbb pontjában sem sikerült megegyezniük. Mint fogalmaznak: Hülyék 2018 – avagy a baloldali pártok semmiben sem értenek egyet.