Történelemórára küldi a csúcsvezetőket a magyar tábornok

A történelmet az EU vezetőinek is ismernie kellene, a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, csak pénzzel még egyetlen birodalom sem tudta megváltani a biztonságát, fegyveres erőre is szükség van – mondta Horváth József tábornok, titkosszolgálati szakértő. Arról is beszélt, szerinte korábban is nagyon billegett a törökökkel kötött egyezség a migráció visszafogásáról, az elmúlt napok eseményei után pedig ez még inkább igaz.

A német kormány szerint az illegális bevándorlók feltartóztatásáról egy éve kötött menekültügyi megállapodás az Európai Unió és Törökország között sikeres és működik. A nyilatkozat azután látott napvilágot, hogy a török külügyminiszter, Mevlüt Cavusoglu szerdán bejelentette, hazája nem fogad vissza migránsokat a szomszédos Görögországból.

Az egyezményben más van

Az egyezmény szerint Törökország visszafogja a területén átmenő migrációt, és visszafogadja azokat, akik mégis átjutottak. Cserébe az EU 3 milliárd eurót ad a migránsok helyzetének javítására Törökországban, és felgyorsítja a Európa és Ázsia határán fekvő állam uniós csatlakozási tárgyalásait. Az EU azt is vállalta, hogy önkéntes alapon és a török területen elvégzett menekültügyi eljárást követően áttelepít ugyanannyi menekültet, mint ahány migránst Törökország visszafogadott, valamint vízumnetességet ad a török állampolgároknak.

Az EU helyett

Horváth József tábornok, titkosszolgálati szakértő szerint bár EU-török megállapodásról szoktunk beszélni, de tulajdonképpen német-török egyezségről van szó. E szerint Németország pénzt ad, Törökország pedig elvégzi azt a munkát, amit a németek, az EU nem tud, vagy nem akar elvégezni, és akár katonai erővel is visszatartja az Európa felé tartó migránsokat.

Horváth József hozzátette, az egyezségben nem szerepel, de Törökország a nála lévő menekültek közül szisztematikusan kiválogatta a szaktudásuk, képzettségük alapján a török gazdaságnak hasznos személyeket. Őket elkezdte „lefölözni és integrálni”, másokat, így a mentális problémákkal küzdő, mozgáskorlátozott, kerekes székes menekülteket csereszemélyként elengedte Európa felé – fogalmazott az elemző.

Zsarolhatnak  a törökök

A törökökkel kötött megállapodás tehát igen-igen billeg, amihez ha hozzávesszük az elmúlt napok eseményeit, akkor az látszik, hogy az EU, illetve Németország nagyon erős zsarolópotenciált adott Törökországnak, amivel annak elnöke, Recep Tayyip Erdogan a népszavazási kampánya során most hatványozottan él.

Az európai országok és Ankara kapcsolatai a Törökországban Erdogan elnök hatalmának kiterjesztéséről szóló április 16-i népszavazással összefüggésben váltak feszültebbé. Több uniós állam, ahol jelentős számú török bevándorló él, visszautasította, hogy a török kormányzat kampányoljon a területén. Ezeket a döntéseket a török politikai vezetés és a kormánypárti sajtó keményen bírálta.

Csak pénzzel még soha nem ment

A Líbia felől Európába érkező migránshullám megfékezése kapcsán Horváth József azt mondta, Olaszország már kétszer nekifutott, hogy megállapodást kössön az észak-afrikai országgal. Továbbra is alapprobléma azonban, hogy Líbiában legalább két kormány van, és amellyel az olaszok tárgyalni kezdtek nem képes uralni országa döntő részét. Most pedig ők is zsarolópotenciált kapnak, hiszen Olaszország több százmillió eurót ajánl azért, hogy a líbiai parti őrség megfogja az Európa felé tengerre szálló migránsokat.

Az elemző szerint azonban a líbiai parti őrség nem véletlenül nem állította meg eddig az Olaszországba indulókat. Az embercsempészek által segített migráció ugyanis milliárdos üzlet, amiben a korrupció is szerepet játszik.

Először tehát valós békét kellene teremteni Líbiában, és utána egy valós kormánnyal elkezdeni egyeztetni – tette hozzá.

Horváth József azt is hangsúlyozta, a történelmet az EU vezetőinek is ismernie kellene, a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, csak pénzzel még egyetlen birodalom sem tudta megváltani a biztonságát. Olyan fegyveres, katonai erő is kell, amely fizikailag is képes megvédeni az adott ország integritását.