Kimenekítési gyakorlatot tartottak a japánok

A helyi lakosság részvételével kimenekítési gyakorlatot tartottak pénteken Japán Honsú szigetének északnyugati részén egy észak-koreai rakétatámadást feltételezve. Ez volt az első alkalom, hogy lakosokat is bevontak egy ilyen manőverbe.

A gyakorlat forgatókönyve azzal számolt, hogy egy ballisztikus rakéta csapódik be japán felségvizein Akita prefektúrában, Oga város közelében.

A phenjani rendszer a nemzetközi közösség tilalma ellenére kihívóan folytatja ballisztikusrakéta- és atomfegyverprogramjának fejlesztését, tavaly óta több rakétakísérletet hajtott végre. A múlt héten négy ballisztikus rakétát indított, amelyek a Japán-tengerbe csapódtak.

A kimenekítési gyakorlat forgatókönyve alapján a központi kormány erre a célra kiépített tájékoztatási rendszeren keresztül szükséghelyzetről szóló információkat közölt a helyi kormányzattal. Ezt követően a város a rádióban és a tévében, illetve okostelefonokon, valamint hangszórókon értesítette a lakosságot a kialakult helyzetről. A város tengerre néző negyedében helyi tisztségviselők pedig 110 lakost és más résztvevőket arra szólítottak fel, hogy siessenek a kijelölt evakuációs központokba, egy sportcsarnokba és egy általános iskolába.