Maláriajárvány pusztít Burundiban

Az egészségügyi minisztérium keddi közlése szerint 1,8 millió maláriás megbetegedést és 700 halálos áldozatot regisztráltak az év eleje óta.

Ezek az értékek jelentősen meghaladják azt a határértéket, amely fölött már járványról van szó. A leginkább érintett területek az északi és északkeleti országrészek.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a január 1. és március 10. között feljegyzett 1,8 millió maláriás esetszám 17 százalékos emelkedést mutat a tavalyi év hasonló időszakához képest. 2016-ban 8,2 millió ember fertőződött meg maláriával, és mintegy háromezren haltak bele a betegségbe.

Egészségügyi források arról számoltak be, hogy Burundiban lényegében kimerültek a malária elleni gyógyszerkészletek. Az egészségügyi minisztérium becslése szerint 31 millió dollárra lenne szüksége az országnak a malária elleni küzdelemhez.

Burundiban korábban kevésbé volt elterjedt a malária, de ez az éghajlatváltozás és a rizstermesztéshez használt mocsaras területek miatt, valamint a szúnyoghálók nem megfelelő használata következtében mára megváltozott. A 2015 óta húzódó politikai válság miatt a kelet-afrikai ország költségvetése jelentős mértékben csökkent, az egészségügyre 2016-ban 54 százalékkal kevesebb forrást szántak, mint az előző évben.

Egy névtelenséget kérő diplomata az AFP hírügynökségnek elmondta: a helyzet azért különösen drámai, mert a maláriás megbetegedések leginkább az elszegényedett, súlyos élelmiszerhiánnyal küzdő társadalmi rétegeket érintik.