Kósa: ötpárti egyeztetést javasol a Fidesz a külföldről támogatott szervezetek ügyében

Ötpárti konzultációt kezdeményez a Fidesz a külföldről támogatott szervezeteket érintő törvénytervezetről - közölte Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Elmondta: elkészült a tervezet, amelyet a képviselőcsoport dolgozott ki az igazságügyi tárcával konzultálva.  A cél, hogy nyilvános legyen, mennyi támogatást, kitől és milyen céllal kapnak külföldről egyes szervezetek – közölte a politikus.

Szerinte ennek indokoltságát az is mutatja, hogy például a napokban nem volt pontos válasz arra, mennyi támogatást kapott Majtényi László, a baloldali ellenzék köztársaságielnök-jelöltje, illetve az általa vezetett szervezet Soros Györgytől.

 

Szintén a parlament elé kerül a munkaidőkeret-elszá

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatót tart a négypárti - a Fidesz, a KDNP, valamint a Jobbik és az LMP részvételével tartott - tárgyalás után a Parlamentben 2016. október 26-án.MTI Fotó: Kovács Tamás

Kósa Lajos MTI Fotó: Kovács Tamás

molás szabályainak ágazati finomítása, az erdőtörvény módosítása, valamint az – amit a kormánypártok mellett az MSZP is támogat -, hogy az Országos Magyar Vadászkamara tulajdonába kerüljön a hatvani vadászati múzeumnak otthont adó épület – sorolta Kósa Lajos és Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője.

Finomhangolás a rugalmasságért

A munkaidőkeret-elszámolással kapcsolatban tervezett változtatásokról a frakcióvezető kifejtette: a mostani szabályozás általában féléves elszámolási rendszert tesz lehetővé. A tervek szerint például az autóiparban – ahol változó, mikor kell többet, mikor kell kevesebbet dolgozni – a rugalmasság érdekében hosszabb időre terjesztenék ki a munkaidőkeret-elszámolást, ha a munkavállalói érdekképviseletek kollektív szerződésben megegyeznek erről a munkáltatóval. A javaslat várhatóan március 20-ig kerül az Országgyűlés elé.

Zárványerdők ellen lépnek fel

Az erdőtörvény-módosítással azt a problémát akarják orvosolni – ismertette Kósa Lajos -, hogy az állami földek értékesítése után sok zárvány keletkezett, vagyis három hektár alatti “erdőfoltok” maradtak szántók közepén. Ezért azt javasolják, hogy birtokrendezéssel kezeljék ezeket a helyzeteket. Erről az indítványról is ötpárti egyeztetést terveznek.

Nem a Heinekent pécézték ki

A tájékoztatón szóba került az a Semjén Zsolt (KDNP) és Lázár János (Fidesz) jegyezte, már a Ház előtt lévő előterjesztés, amely megtiltaná az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú felhasználását. Halász János a Heineken érintettségét és az időzítést firtató kérdésre azt közölte: az indítvány célja, hogy “a vizuális környezetünket ne szennyezzük tovább” önkényuralmi jelképekkel.

Balatonfüred, 2016. szeptember 7. Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a frakció szóvivője sajtótájékoztatót tart a Fidesz-KDNP kihelyezett évadnyitó frakcióülésének kezdete előtt Balatonfüreden 2016. szeptember 7-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Balatonfüred, 2016. szeptember 7. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

A Heineken is valóban érintett, de ezt “a sört senki nem akarja betiltani természetesen, a címkén lévő vörös csillagról van szó” – mondta. Megjegyezte, hogy a San Pellegrino termékeinek csomagolásán is ugyanez a jelkép látható. A szóvivő igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy szerinte a törvény megáll-e majd a nemzetközi színtéren.

Kósa Lajos a témához azt tette hozzá, hogy a vörös csillagnak – és az egész kommunizmusnak – “a nyugati baloldal erős kollaboráns magatartása” miatt más a megítélése, mint a horogkeresztnek. A Fidesz szerint azonban a vörös csillag jelképe alatt éppúgy egy olyan brutális, embertelen rendszer működött, mint amilyen a náci volt. “Mindkettőt elítéljük” – jelentette ki.

Megvan a véleménye a holnapra tervezett füttykoncertről

Azzal kapcsolatban, hogy a március 15-i állami díszünnepségen az Együtt sípolni készül, a Fidesz frakcióvezetője azt válaszolta: nemzeti ünnepen nem illik kifütyülni a nemzeti hősöket, “egyszerűen bunkóság”. Szerinte Juhász Péter, az Együtt elnöke antiszociális, nem való közösségbe, nem hogy komoly pozícióba. Egy esküvőn sem illik gyalázni a menyasszonyt – jegyezte meg.

Budapest, 2016. október 27. Juhász Péter, az Együtt alelnöke a Rogán Antal kontra Juhász Péter személyiségi jogi per tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken 2016. október 27-én. Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, aki nem vett részt a tárgyaláson, a perről tartott  sajtótájékoztatóján elmondta, hogy szerinte nyilvánvaló, hogy Juhász Péter "Portik Tamás elítélt bűnöző samesza", rendszeres kapcsolatot tartanak és összejátszanak azért, hogy lejárassák. MTI Fotó: Marjai János

Juhász Péter MTI Fotó: Marjai János

Szóba került a tegnapi államfőválasztás is

A köztársaságielnök-jelöltek hétfői parlamenti beszédére vonatkozó kérdésre, arra, hogy Áder János, a Fidesz-KDNP jelöltje miért nem beszélt például a korrupcióról, Kósa Lajos azt válaszolta: Áder Jánosnak a nemzet egységéről kellett szólnia, ha pedig a korrupcióról beszélt volna, akkor nem tehette volna meg, hogy nem tér ki például a 4-es metrónak vagy a Szeviépnek az ügyére, amelyek viszont az ellenzékhez kötődnek. Áder János azonban elkerülte ezt a csapdát, és inkább a nemzet egészéről beszélt – mondta a frakcióvezető.

Ezzel szemben – tette hozzá – Majtényi László például az 1989-es alkotmányhoz visszatérést sürgette, amelyet viszont egy illegitim hatalom illegitim parlamentje fogadott el, “tehát ő vissza akar térni egy illegitim helyzethez”.

Vona Gábort átverték

A Vona Gábor Jobbik-elnök Orbán Viktor kormányfőhöz hétfőn ügynökügyben intézett parlamenti kérdésével kapcsolatos felvetésre Kósa Lajos azt mondta: Vona Gábort minden bizonnyal hamisított dokumentumokkal vezették meg.