Kósa: Folytatni kell a védekezést a határon

Nemzeti konzultáció indul öt témában Orbán Viktor miniszterelnök februári bejelentése alapján. Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szerint nem a konkrét kérdések a fontosak, hanem az, hogy a kormány folyamatosan tisztában legyen a választók véleményével az ország sorsát érintő kérdésekben. Kósa a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában arról is beszélt: Isten őrizzen attól, hogy a baloldalon múljon az ország sorsa. A közelgő államfő-választásról szólva kijelentette: míg Áder János képes az alkotmány elvei szerint dönteni, addig Majtényi László viszonya a magyar demokráciához „felemás”.

A kormány kulcsfontosságú kérdésekben folyamatosan megkérdezi a választókat – reagált Kósa Lajos azokra az ellenzéki vádakra, miszerint nincs párbeszéd a kormány és a választók között. Szerinte a „ha van sapka, azért, ha nincs sapka, azért” tipikus esete az, amit a baloldali ellenzék folytat ebben a kérdésben.

De – mint hozzátette – az ellenzék egymás között is összevissza beszél és hazudik, a „hibbant bolsi milliárdostól a semmilyen teljesítményt nyújtó tekergőig” minden előfordul a frakcióvezető szerint. Kijelentette: ezzel a „kakofóniával” nem érdemes foglalkozni.

Soha nem állhat le az ország védelme

Folytatni kell az ország védelmét – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője. Folyamatosa a migránsnyomás, tízezrek várják, hogy „a magyar határra valahogy be tudjanak törni”, vázolta a helyzetet a politikus. Szerinte senkit sem szabad beengedni Magyarországra, akinek nincsen joga belépni.

Aki becsületes, jó szándékkal akar Európába jönni, az vízumot fog kapni, de akinek nincsen útlevele, az menedékjogot vagy oltalmazott státuszt kaphat, ők mostantól a nekik kijelölt határ menti táborban fogják megvárni, amíg döntenek sorsukról a magyar hatóságok – ismertette a jogi határzár részleteit. Akik rászorulnak – folytatta –, azokkal szolidárisak vagyunk, de akik rossz szándékkal érkeznek Európába, azokat nem akarjuk beengedni Magyarországra. Ez nem tetszik az uniónak, nagy küzdelem lesz – mondta a frakcióvezető.

Egy elítélt építi a szerb-magyar határszakaszon a műszaki határzár mögötti második védelmi vonal kerítését Kelebia határában 2017. március 1-jén. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter február 23-án jelentette be, hogy a szerb-magyar határszakasz műszaki határzára mögött egy második védelmi vonal kiépítéséről döntött a kormány. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Magyarország érdekében tették fel a kérdéséket

Kósa Lajos úgy fogalmazott: adózás tekintetében sincs egyetértés Brüsszellel, mert az ott szorgalmazott közös adópolitika Magyarországon adóemelést eredményezne, amit az ellenzék is támogat.

Úgy fogalmazott: az ellenzék elítélte a személyi jövedelemadó csökkenését, merthogy szerintük „60 milliárd hiány keletkezett a költségvetésben”. Ezzel szemben Kósa Lajos szerint ugyanennyit hagytak az emberek zsebében.

A rezsicsökkentés kapcsán Kósa Lajos kiemelte: nem helyben, hanem Brüsszelben döntetnének az energiaárakról, az unió elképzelései szerint nem hallanák meg „Marika néni és Kovács úr (…) szavát”. De Magyarország azt szeretné, hogy az energiaárak meghatározásának jogát ne vegyék el a nemzetállamoktól – fogalmazott Kósa Lajos..

Lehetnek újabb kérdések?

Nem tetszik Brüsszelnek az a munkahelyteremtő politika, amelynek során 700 ezer új munkahelyet hozott létre a magyar kormány, ami pedig példátlan teljesítmény az unióban – foglalta össze Kósa Lajos, aki szerint szakmai okai vannak annak, hogy ezt is megváltoztatná Brüsszel.

Francois Hollande francia elnök (k, balra) és Angela Merkel német kancellár beszélget (k, jobbra) Mariano Rajoy spanyol, (b2) Joseph Muscat máltai (b) és Stefan Löfven svéd (j) kormányfő mellett az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozójának második napi tanácskozásán 2017. március 10-én. Az EU állam- és kormányfői az unió Nagy-Britannia kiválása (Brexit) utáni jövőjével kapcsolatos kérdéseket vitatják meg ezen a napon. (MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Vannak még olyan kérdések a Fidesz frakcióvezetője szerint, amelyekről lehetne konzultációt indítani, erről még fognak tárgyalni. Szerinte két héten belül el fog dőlni, hogy milyen kérdések szerepelnek a nemzeti konzultációban.

Államfőjelöltek: tiszta víz került a baloldal poharába

A közelgő köztársasági  elnök-választásról Kósa Lajos kijelentette: kiderült, hogy Majtényi László Soros György jelöltje, akit a baloldal támogat, és egyértelművé vált, hogy a Jobbik Simicska családja által befolyásolt szervezet. Tehát nyilvánvaló szerinte, hogy „mindenkinek megvan a gazdája,” és az is, hogy ebben a mezőnyben a Fidesz az egyetlen, amely önmaga ura.

A Fidesz frakcióvezetője szerint Áder János képes arra, hogy fontos alkotmányossági kérdésekben ne a Fidesz álláspontját érvényesítse, hanem azt, amit az Alkotmány és a demokrácia elvei előírnak. Megjegyezte: Majtényi László kijelentette, hogy nem fog felesküdni az Alkotmányra, mert „nem szereti”.

Igaz – tette hozzá –, ezt azért mondta, mert nem fogják megválasztani, de legalább kiderült, hogy a viszonya a magyar demokráciához felemás. Kijelentette: Soros György sem szereti a magyar demokráciát, csak azt szereti, amelyik „például a pénztárcájából” befolyásolható.