Kiszökött a kanyaró Makóról

Újabb kórházi dolgozó lett kanyarós, most Szegeden. Valószínű, attól a makói betegtől kaphatta el a vírust, akit korábban a klinikán ápoltak. Szakemberek attól tartanak, hogy egész Európában elterjedhet a betegség. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ már figyelmeztetést is kiadott a járvány miatt. Itthon mindent megtesznek, hogy megfékezzék a vírust.

A szegedi klinika egyik egészségügyi dolgozója a legújabb kanyarós beteg. Valószínű, attól a pácienstől kapta el a vírust, akit a makói kórházból szállítottak át a csongrádi megyeszékhelyre. Vele együtt már 13-an fertőződtek meg.

A klinika közleménye szerint az intézmény dolgozója és az ott ápolt beteg már nem fertőz. Ennek ellenére beoltották azokat, akik kapcsolatba kerültek velük.

Nincs járvány a szegedi egyetemen

Az új megbetegedés ellenére nincs járvány Szegeden – mondta az Országos Epidemiológiai Központ főigazgatója, Oroszi Beatrix. Hozzátette, mindent megtesznek, hogy ne terjedjen tovább a betegség. Kanyarófigyelő-szolgálatot működtetnek Csongrád megyében, a kórházakban pedig látogatási tilalom és felvételi zárlat van érvényben.

Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a járványügyi intézkedések és a védőoltások, amiket elrendeltek, megfelelően kontrol alatt tartják a járványt, és úgy reméljük, hogy sikerül helyben elfojtani – mondta.

Azért küldenek védőoltást a kórházakba

Elővigyázatosság céljából több kórházat is elláttak védoltással. A hódmezővásárhelyiben már be is adták a vakcinát a dolgozóknak. Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója elmondta, hogy a védőoltást az ÁNTSZ munkatársai irányításával saját orvosaik adják be a dolgozóknak.

Több takarító, más fertőtlenítők

A makói gyógyfürdőben pedig folyamatosan takarítanak és fertőtlenítenek. Sok a romániai vendég, hétvégente a látogatók 70- 80 százaléka a szomszédos országból érkezik.

Gergely Gábor, a Makói Gyógyfürdő Zrt. elnöke azt mondta, a fertőzés veszélye nem nagyobb, mint bármelyik bevásárlóközpontban. A hangsúlyt a prevencióra helyezik, ezért igyekeznek több takarítóval, más fertőtlenítő anyagokkal többször, több munkaórában megtisztítani a korlátokat, kilincseket, ülőalkalmatosságokat.

Európai járványtól tartanak

A kanyarójárvány miatt már az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ is figyelmeztetést adott ki. Attól tartanak, hogy a járvány továbbterjed egész Európára.

Adataik szerint alig van olyan ország, ahol ne ütötte volna fel fejét a betegség az utóbbi egy évben. Európa-szerte már több mint 7000 megbetegedést regisztráltak. Ebből 3000-et Romániában. Különösen sokan fertőzödtek meg az ország nyugati részén, vagyis a magyar határ közelében.

Lázár nyugtat

Valószínű, hogy Romániából került át Magyarországra a kanyaró – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egy kedd esti lakossági fórumon. A politikus kiemelte, annak ellenére, hogy járvány van Csongrádban, a lakosságot komoly veszély nem fenyegeti.

Magyarországon utoljára 2013-ban regisztráltak kanyarós megbetegedést. Járványra pedig a ’80-as évek vége óta nem volt példa.

Úgy kezdődik, mint az influenza

A kanyaró egy rendkívül ragályos betegség, cseppfertőzéssel terjed. Kezdeti tünetei nagyon hasonlítanak az influenzához. Azért nehéz fellépni ellene, mert már napokkal azelőtt fertőz, hogy a vírusra jellemző kiütések megjelennének a betegen.