Júniusban indulhat a 3-as metró felújítása

Három hónap múlva kezdődhetnek a 3-as metróvonal felújításának kivitelezési munkálatai - mondta Tarlós István főpolgármester a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. A politikus szerint több olyan kiemelt beruházás van, amely Budapesten nem szenvedhet semmiféle sérelmet. Ezek egyike 3-as metró felújítása.

Tarlós István főpolgármester közölte, a BKV által a 3-as metróvonal felújításának kiviteli terveire kiírt tendereket részlegesen módosítani kellett egy jogszabályi változás miatt, de “ettől még az idén nyáron, júniusban a kivitelezés megindulhat”.

Szó sincs orbáni bosszúról

Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció fővárosi képviselője korábban kijelentette: “az orbáni bosszú elérte a 3-a metrót”, hiszen az olimpiai pályázat bukása után visszavonták azt a kivitelezői tendert, amelynek keretében elindulhatott volna júniusban a metróvonal déli szakaszának felújítása. A főpolgármester erre úgy reagált: szó nincs arról, amit az ellenzéki politikus “vizionált”, amit mondott, az “rendkívül téves”. Megjegyezte azt is, hogy a 3-as metró felújításának támogatása nem került ki az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretei közül.

Tarlós István főpolgármester az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által a 4-es metró beruházásról készített jelentésről szóló meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén az Országházban 2017. március 6-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

A 4-es metró tűri a vitát

Tarlós István az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró beruházásáról készült jelentésével kapcsolatban elmondta, hogy a beruházás alapszerződései rosszak, kedvezőtlenek és meggondolatlanok voltak. “Azok a folyamatok, amelyek 2010 előtt a 4-es metró ügyének egészében lejátszódtak, (…) enyhén szólva tűrik a vitát” – jelentette ki a főpolgármester. Hozzátette, az összes alapszerződés tekintetében igaz az a megállapítás, hogy többszöri hivatalos kezdeményezésük ellenére 2010 előtt egyetlen metrószerződést sem vittek a Fővárosi Közgyűlés elé. Az alapszerződéseket még a 2006-os választások előtt kötötték – jegyezte meg.

Tarlós István hangsúlyozta azt is, hogy az ügyben 2010 után semmi sem történt a fővárosban, amely “egyáltalán a bűncselekmény közelében lehetne”.

Valamit vagy pontatlanul fogalmazott a miniszter úr

A főpolgármester reagált a Miniszterelnökséget vezető Lázár János kijelentésére is, amely szerint “Budapestnek nem kellett az olimpiára ezermilliárd forint fejlesztési forrás”, így abból a vidék fejleszthető. Tarlós István erre azt mondta: “a kormánynak és az engem is támogató politikai közösségnek különleges módon nem érdeke, hogy Budapest így járjon (…) a parlamenti választás előtt egy évvel”. Véleménye szerint “valamit vagy pontatlanul fogalmazott a miniszter úr, vagy valaki félreérthetett valamit, ilyenről szó nincsen”.

Nem sérülhetnek a fővárosi nagyberuházások

Tarlós István azt mondta, van több olyan kiemelt beruházás, fejlesztés, amely Budapesten “minimális esetben sem maradhatna el, nem szenvedhet semmiféle sérelmet”. Ezek közül kettő nagy: a 3-as metró felújítása és az árvízvédelem. A kisebbek között említette a Margitsziget fejlesztését, a BKV járműállományának lecserélését, a fürdőfejlesztési programot, a P+R parkolók építését, valamint az útfelújításokat.

Feszültség lehet a BKV-s béremelés elmaradásából

Az Index hírportál birtokába került a BKV humánstratégiája, amely a cikk szerint a 2017-2020 közötti időszakra azzal számol, hogy évente legalább ezer kilépő munkavállaló pótlását kellene majd megoldani. Tarlós István ezzel kapcsolatban közölte: nem tud olyan súlyú problémáról, amelyet a hírportál “vizionál”, és nincs közvetlen információja arról, hogy ennek bármi köze lenne a 3-as metró felújításához szükséges járműkiváltás “élőerő-kapacitásához”.

A BKV-nál is napirenden lévő béremelési követelésekről szólva Tarlós István arról beszélt: ha az önkormányzati cégek és az önkormányzati hivatalok nem kapnak “valami állami forrást”, hogy náluk is megközelítőleg hasonló bérkorrekciókat lehessen végrehajtani, mint az állami szektorban, akkor “két-három éven belül ebből adódhatnak feszültségek”. A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége és a főváros vezetői is megkeresték az ügyben az államot – közölte, megjegyezve azt is, hogy az önkormányzati cégek az ilyen mértékű emeléseket, “különösen az egyébként politikailag (…) és a lakosságra nézve is hasznos rezsicsökkentés óta” nem képesek kitermelni.