Castro bírálta Trumpot

Élesen bírálta Donald Trump amerikai elnök terveit helyi idő szerint vasárnap Raúl Castro kubai elnök, aki először foglalt állást e témáról az új amerikai elnök hivatalba lépése óta.

Trump eddig nyilvánosságra hozott kereskedelmi terveit Castro “szélsőségesnek és egoistának”, a mexikói határon építendő fal ötletét pedig “irracionálisnak” nevezte. Az államfő baloldali latin-amerikai vezetők találkozóján szólalt fel Venezuelában, beszédét élőben közvetítette a kubai állami televízió.

Castro szerint a tervezett fal nem csak a mexikóiak, hanem minden latin-amerikai ellen irányul, de irracionális ötlet, mert a migrációt az igazságtalan nemzetközi gazdasági rendből fakadó egyenlőtlenség és szegénység okozza. “A szegénységet, a katasztrófákat és a migránsokat nem lehet falakkal feltartóztatni, csakis megértéssel és békével” – érvelt a kubai elnök.

Fotó: EPA/Abel Padrón Padilla / HANDOUT HANDOUT EDITORIAL USE ONLY/NO SALES

Trump hivatalba lépése előtt bírálta amerikai-kubai közeledést, amelyet elődje, Barack Obama kormányzata indított el. A Fehér Ház a múlt héten közölte: folyik a Kubával kapcsolatos politika “teljes felülvizsgálata”.

Barack Obama 2014-ben állapodott meg Castróval a két ország viszonyának normalizálásáról, miután az Egyesült Államok több mint öt évtizeden át teljes elszigeteléssel akarta elérni, hogy változás történjen a karibi szigetországban. Azóta az Egyesült Államok és Kuba újra felvette egymással a diplomáciai kapcsolatot, és több téren is együttműködési megállapodásokat írtak már alá. Trump még korábban azt mondta: az egész közeledést megtorpedózza, ha nem sikerül “jobb alkut” kötni, de részleteket nem közölt.

Barack Obama elnöki rendeletekkel lazított a Kubát sújtó szankciók rendszerén, de a büntetőintézkedéseket csak a kongresszus törölheti el, melynek jelenleg mindkét házában a republikánusok vannak többségben.