Ideg-, immun- és izomrendszeri betegségeket kutató program indult

Az idegrendszeri, gyulladásos és izomszövet károsodással járó betegségek gyógyításának új lehetőségeit vizsgáló kutatási program indult Szegeden uniós támogatással.

Vécsei László akadémikus csütörtökön az MTI-nek elmondta, a négyéves program célja az ideg-, immun- és izomrendszer működésében a kinureninek szerepének vizsgálata. A távlati elképzelések között pedig olyan molekulák létrehozása szerepel, melyek ezen keresztül képesek e rendszerek működésének befolyásolására, új terápiás lehetőségeket nyitva.

A kinureninek az emberi szervezetben is megtalálható vegyületek, amelyek az egyik esszenciális aminosav, a triptofán lebontása során keletkeznek, részt vesznek az immunrendszer működésében, és fontos szerepet játszanak az idegrendszeri kórképek kialakulásában – közölte a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) neurológiai klinikáját vezető professzor.

A közelmúltban igazolták, hogy migrénes betegekben a rohamok alatt jelentősen megváltozik a kinurenin-anyagcsere. Szintén nemrég mutatták be, hogy a szklerózis multiplex kezdeti fázisában a kinureninek bomlástermékek vizsgálatával meghatározható milyen irányban alakul majd a betegség, segítve ezzel a megfelelő terápia kiválasztását. A Huntington-kór – a végtagok akaratlan mozgatásával járó veleszületett betegség – esetében is sikerült bizonyítani, hogy kialakulásában a kinurenin-anyagcserének komoly szerepe van – tudatta a projekt szakmai irányítását végző kutató.

A programban dolgozó szakemberek egy részének együttműködése több mint egy évtizedes múltra tekint vissza, amely eredményeként több szabadalom is született, a többi közt a migrén, a Huntington-kór és a gyulladásos kórképek kezelésére – mondta Vécsei László.

Az 1,46 milliárd forintos uniós támogatást elnyerő projektben az SZTE három karáról 16, míg MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjából három kutatócsoport vesz részt. Az akadémikus hangsúlyozta, a szabadalmakhoz vezető kutatási eredmények, a szakmai publikációk megjelentetése mellett a program kiemelt célja a tudományos utánpótlás nevelése. A kezdeményezés segíti a tehetsége fiatalok Magyarországon tartását azzal, hogy értékes munkát végezhetnek és tudományos fokozatot szerezhetnek – tette hozzá.