Sokszor közhelyesen gondolunk Aranyra, pedig az egyik legsokoldalúbb alkotónk

Kétszáz éve, 1817. március 2-án született Arany János Nagyszalontán. Az emlékév csütörtökön kezdődik, melynek egyik fontos programja a költő tiszteletére szervezett emléktúra lesz.

Az emléktúra ötletét a nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesület találta ki azzal a szándékkal, hogy 2018. március 2-ig minél többen látogassanak el azokra a településekre, amelyek a költő életében kiemelkedő szerepet töltöttek be.

Az emléktúra résztvevőinek egy erre a célra kiadott füzetbe négy pecsétet – a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumét, a nagykőrösi Arany János Kulturális Központét, a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárét és a nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesületét – kell összegyűjteniük.

Arany János, a legnagyobb magyar epikus költő, az MTA tagja, 1817. március 2-án született Nagyszalontán. Meghalt 1882. október 22-én Budapesten. MTI Fotó

Arany János, a legnagyobb magyar epikus költő, az MTA tagja, 1817. március 2-án született Nagyszalontán. Meghalt 1882. október 22-én Budapesten. MTI Fotó

Az egyik legtitokzatosabb költőnk 

A Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója szerint, noha sokszor közhelyesen gondolunk Arany Jánosra, de a magyar irodalom egyik legtitokzatosabb és szemérmességében is legsokoldalúbb alkotója, aki az iskolai tananyagon túl is érdekes lehet mindenki számára. Arany személyes szemérmessége odáig ment, hogy magáról egy-egy művének főszereplője mögé bújva beszélt. Ha pedig A walesi bárdok van az egyik, a Bolond Istók pedig a másik oldalon, akkor érezhető, mennyire sokszínű is volt a költő – mondta Prőhle Gergely a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Éppen ezért szerinte egy irodalmi múzeumnak nem az a feladata, hogy kiragadjon egy-egy jellemvonást Arany János portréjából, hanem hogy megpróbálja ráirányítani a figyelmet a sokoldalúságra és kedvet csinálni ahhoz, hogy olvassák vagy újraolvassák a műveit.

Még mindig szolgál újdonsággal 

Úgy vélte, a különböző irodalomtörténeti műhelyek évtizedes tevékenysége után is van még lehetőség arra, hogy újabb és újabb apró részleteket fedezzenek fel Arany Jánosról, a hálózatkutatásra is kiterjedő vizsgálatoknak köszönhetően pedig egyre pontosabban bontakozik ki a költő arcéle. Szerinte ennek is köszönhető, hogy Arany talán a leginkább mai 19. századi költő, akire érdemes mindenkinek odafigyelni.