Tombol a szél - már másodfokú a figyelmeztetés

Az ország nagy részére - köztük a fővárosra - elsőfokú, több dunántúli járásra pedig már másodfokú riasztást adott a viharos erősségű szél veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd délelőtt.

A meteorológiai szolgálat előbb Győr-Moson-Sopron, majd Veszprém megye több járására is másodfokú riasztást adott ki. Az érintett területeken a következő órákban akár 90 kilométer/órásnál erősebb széllökések is lehetnek.

Emellett Budapesten, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas és Zala megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

Azt írták, hogy kedden a Győr és Pápa közötti sávban, valamint a magasabban fekvő vidékeken (például a Bakonyban és a Pilisben) kora délutánig 90-95 kilométer/óra körüli szél is lehet. Estétől már csak a Kisalföldön fordulhat elő egy-egy 70 kilométer/óra körüli széllökés.

Szerdán az Alpokalján a záporok mellett egy-egy zivatar is kialakulhat jégdarával – tették hozzá. Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta, az elmúlt napokban megemelkedett a szabadtéri tűzesetek száma. Mivel az erős szélben könnyebben továbbterjedhet a tűz, a katasztrófavédelem azt kéri, hogy a szabadtéri égetést olyankor halasszák el.