Az Apple is beállt a kamuhírgyártás ellenébe

Az egész világra kiterjedő felvilágosító kampányt kell indítani a közösségi oldalakat elöntő álhírek ellen - jelentette ki az Apple vezérigazgatója, Tim Cook. Úgy véli, hogy a hamis információk járványszerű terjedése ma már óriási gondot jelent.

A vezérigazgató szerint a probléma megoldásához a hatóságok és a technológiai vállalatok közös fellépésére lesz szükség. A különböző technikai cégek vezetői ugyanis érdekeltek abban, hogy ne legyen túlnyomó többségében álhírekkel terhelt az általuk működtetett oldal – derült ki az M1 Médiaklikk című műsorából.

Érdekük, hogy minél kevesebb álhír terjedjen a Facebook és más közösségi médium felületén is – mondja Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója.

Fontos, hogy amikor a multinacionális vállalatok, a Facebook és az Apple is fellép az álhírek ellen, akkor az nem politikai indíttatású, hanem attól mentes legyen – mondta el Deák Dániel, a Nézőpont Intézet egyik elemzője.

Az álhírszerkesztés ma már külön üzletág

Az álhírgenerálás önálló biznisz lett a közösségi médiafelületeken. A többség természetesen kattintásokra vadászik, melyből hatalmas pénzeket szed be, de előfordulnak  politikai indíttatásból ügyködő kamuhír-előállítók is.

Bizonyos országokban cégek, egész üzletágak szakosodtak erre. Ezek az álhírek generálásából, a Facebookon történő megjelentetéséből profitálnak – fogalmazott Deák Dániel.

Az álhírek nagyon komoly problémát jelentenek. Szinte már nem telik el nap, hogy a közösségi médiában ne jelenne meg valamilyen hamis információ. Ez leginkább azért jelent gondot, mert az emberek többsége a „social media” platformokon tájékozódik. Ez az első rangú hírforrás, ahonnan fogyasztják a híreket, és tudomást szereznek a világ dolgairól.

Mivel a közösségi médiát bárki szerkesztheti, a tartalmak bármiféle kontroll nélkül kerülnek föl a világhálóra. Fontos, hogy a felhasználók kritikus szemlélettel közeledjenek ezekhez a felületkhez és ne higgyenek el mindent, amit olvasnak.