2017 az újlakásépítés éve lesz

Tízezer lakás épült tavaly, ez a szám egyharmaddal nagyobb, mint a 2015-ös szám. a kormány lakástámogatási politikája a tervezett lakások számában még inkább meglátszik, ugyanis csaknem két és félszer több lakás építése kezdődhet meg, mint 2015-ben. Koi László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke arról is beszélt az M1 reggeli műsorában, hogy húszezer lakás van kivitelezés alatt idén, de a szakma további megrendelésekre is számít.

Az elnök tavalyi adatokat ismertetve elmondta: 2016-ban 30 ezernél több lakás építése lett engedélyeztetve, ezért „2017 a lakásépítés éve lesz”. Arra a kérdésre, hogy mennyire lesz zökkenőmentes a piac beindulása, illetve hogy lesz-e megfelelő számú szakember az építkezésre, Koi úgy válaszolt, hogy egyelőre zökkenőmentes a beindulás, de az előfordulhat, hogy egy-egy jó mesterre várni kell.

Legfőképpen kisebb alapterületű, 35-100 négyzetméteres lakások építése indult be – jelentette ki az ÉVOSZ elnöke. A családi és ikerházak területén is van elmozdulás, de nagyon alacsony, legfőképpen Budapesten és környékén, valamint a megyei nagyvárosokban épülnek ezek – mutatta be az érem másik oldalát Koi.

Az ÉVOSZ elnöke rámutatott: azt remélik az építési vállalkozók, hogy előbb-utóbb vidékre is át fog gyűrűzni a kormány intézkedéseinek pozitív hatása, hiszen „amire a kormány koncentráltan odafigyel, vagy pénzt is tesz hozzá”, az mindenképp bizalomébresztő az ingatlanfejlesztők részére is.

Év végre akár 18 ezer új építésű lakással több lehet, és azt is remélik, hogy 2019-ig 25-30 ezer új lakás is épülhet Magyarországon – foglalta össze végezetül a jövővel kapcsolatos szakmai elvárásokat Koi László.