Megérkezett az első fekete gólya Gemencre

Megérkezett az első fekete gólya a Gemencbe, a fokozottan védett faj GPS-jeladóval ellátott példányát webkamerán át is figyelemmel lehet követni - közölte a gemenci erdőgazdaság.

Tóbiás megjött, Zoltán még úton van

Tóbiás, a 18 éves hím vasárnap délelőtt 9 óra előtt néhány perccel szállt le a keselyűsi erdészet területén lévő, bekamerázott fészkében. A madár legkorábban 2014-ben, február 24-én érkezett meg Gemencbe, tavaly március 25-én tűnt fel. A másik, GPS-jeladóval felszerelt fekete gólya, Zoltán is úton van, február 21-én Kartúmtól északra, a Nílus völgyében járt, azóta nem küldött adatot a jeladó – írta közleményében a Gemenc Zrt.

Tóbiás, a gemenci erdő fekete gólyája

Tóbiás, a gemenci erdő fekete gólyája, bekamerázott fészkében

A most megérkezett fekete gólyát 1999-ben gyűrűzték Bogyiszló környékén, a mostani fészektől nem messze. 2000 januárjában Izraelben azonosították a gyűrűje alapján, majd kilenc évvel később szintén a Jordán folyónál találkoztak vele. Ez a madár 2013 óta erre a bekamerázott fészekre érkezik meg, ami azt jelenti, hogy a születési helyétől, tehát attól a fészektől, ahol kikelt a tojásból, körülbelül 5 kilométerre fészkel.

 

Tóbiás és párja életét 2013 óta lehet figyelemmel követni webkamerán keresztül a Gemenc Zrt. honlapján.  2016-ban a fészekben három fióka kelt ki, ami rekordnak számított, mivel abban az évben a madarak 27 fészket foglaltak el, de a keselyűsin kívül mindegyikből csak egy fióka repült ki.

A többség március 15-e után érkezik

A fekete gólyák többsége március 15-e után érkezik meg, tipikus fészkelő helyük a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfái. Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át.

Magyarországon jelenlegi ismereteink szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük körülbelül 40 pár a Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb népsűrűségű feketególya-állománya.