Adrian Cronauer nyomába szegődött egy szegedi tanárnő

Vietnamban tanítja angolra a gyerekeket a szegedi tanárnő. Orosz Andrea maga sem gondolta, hogy túl a negyvenen vándormadár lesz. Harminc éve még annak is örült, hogy a főiskola elvégzése után egyáltalán Szegeden taníthatott, majd az egyetemi oktató lett. Angliában is tanított, de arról nem is álmodott, hogy egyszer egy vietnámi elitiskolában lesz szakmai vezető. Orosz Andrea életéről, élményeiről blogot ír, Vietnámban forró a november címmel.

Angliában négy-öt nyelviskolában is dolgoztam reggel héttől éjfélig, ebből próbáltam finanszírozni a családom. (…) Hanoiba már könnyű volt bejutni, azért, mert ismerős ajánlott. Az interjún már nem is kérdeztek semmit, csak azt, mikor jövök. November 1-jétől vagyok ott állományban – mondta Orosz Andrea.

Ez egy japán kéttannyelvű iskola, melyben szeptemberben indult az oktatás. Nem voltak szakembereik. Egyetlen amerikai tanár tanított ott, mert azelőtt négyen elmentek, nem volt ugyanis egységes szakmai koncepció – mesélte.

Így a tanterv kidolgozásában, a módszertan kiválasztásában is részt vett. 2-12 éves gyermekeket tanítanak, így ez az intézmény egyben óvoda, általános és középiskola, érettségiztetni is fognak majd.

Az óvodásokkal könnyű, hisz mindenük a testbeszéd. Rendkívül sokat éneklünk, versikéket mondunk, valami fantasztikus, hogy haladnak – jegyezte meg.

Nem tetszett az a kép, ami fogadott

Orosz Andrea arról is beszélt, hogy az első két hétben nagyon el volt keseredve. Amikor kiléptem ebből az elzárt környezetbél, kiléptem az iskola kapuján, az a kép, ami engem ott fogadott, nem tetszett – vallotta be.

Arra a kérdésre, mi volt a legfurcsább, legelfogadhatatlanabb, azt válaszolta: az ételek. Világossá vált, hogy a rizs nagy részét temetőkben termesztik. Amikor eszik, mindig megkérdezi mi az, mert tisztában van azzal, Ázsiában a kutya és a macska is felkerülhet az asztalra – mondta.

A szegénység néha csak lepel

A szegénység csak egy lepel. Az épületek gyakran le vannak takarva kívülről koszos vászonnal, de ha az ember belép, akár egy márványpadozattal, ultramodern berendezéssel ellátott terem is fogadhatja – számolt be Orosz Andrea, aki az élményeiről blogot is ír.

Ebben bemutatja Vietnamot a saját optikáján, értékrendjén keresztül. Minden nap sokat gondolkodom a saját sorsomon, mi az, ami ide vezetett. (…) Lehet, hogy ez sosem fog kiderülni – fűzte hozzá.

Ennyi emberséget még sehol sem

Nyilván ennek az egésznek a végállomása az kell legyen, hogy ez a munka, az önmegismerés eljuttat a családommal oda, hogy együtt legyünk – fogalmazott.

Kétéves szerződést írtam alá, aztán majd meglátjuk. Európában is nézek majd munka után, de azért – amennyi jót és odafigyelést kaptam – nem szeretnék hálátlan lenni, és idő előtt otthagyni őket. Ennyi emberséget nem igazán kaptam még sehol munkahelyen – ismerte el.