Óvatosan az utánvéttel, nagy bajok lehetnek belőle

Hűtőt rendelt nézőnk az interneten, de amit küldtek az cseppet sem hasonlított a képen látottakra! A kereskedő elérhetetlen. A hűtő nem működik. Mit lehet tenni? Mire kell figyelni, hogy ha nagy értékben rendelnünk internetről?

(Címlapképünk illusztráció.)

Penészes, sérült és nem hűt – panaszolta a Kosár riportjában egy házaspár. Állításuk szerint interneten rendeltek vadonatúj hűtőszekrényt, de ahhoz képest szerintük gyakorlatilag ócskavas érkezett.

Feldúlva mesélte a fiatalasszony, hogyan járt pórul a hűtőszekrénnyel. Azt mondta, hogy az Olcsó Műszaki kft. oldalán nézte ki a készüléket, ahol újként hirdették. Orsolya szerint nem volt az. A frigóért 65 ezer forintot fizettek ki, az üvegpolcok elmondása szerint töröttek voltak.

Nagyobb a kockázat

Internetről rendelni sokszor olcsóbb, de kockázattal is jár. Nem nézhetjük meg közelről az árut, és az sem teljesen biztos, hogy azt kapjuk, amit megrendeltünk. Éppen ez történt Szabics Anitával is.

Anita is interneten rendelte a fűtőberendezést. Azt mondta, hogy a honlapon gyönyörű kályha a valóságban egészen másként festett. Egy elfogadhatatlan színű mustár- vagy narancssárga, összevissza csempékből készült monstrum érkezett – fogalmazott.

Van lehetőség, elméletileg

Az internetes vásárlásoknál fellépő kockázatokat enyhítendő a jogszabály lehetővé teszi, hogy a világhálón rendelt áruk esetén a vevő 14 napig indoklás nélkül elállhat a vásárlástól. Ez azt jelenti, hogy visszaküldheti az árut az eladónak. Éppen ezzel a jogával akart élni Orsolya és férje is.

Próbálták elmondani a cégnek, hogy van elállási lehetőségünk, menjenek vissza a kályháért, a cég azonban hárított és lerázta őket.

– Kicsit felemeltem a hangom, hogy legyen elég ebből, akkor egy durva ember beleüvöltött a telefonba, gusztustalan, lekezelő durva stílusban szólt, aztán ránk is csapta a telefont – emlékeztek vissza.

A Kosár stábja is kereste az Olcsó Műszaki kft-t, de el sem tudták mondani, hogy mi a probléma, egy ingerült férfi, rájuk tette a telefont.

Anita sem tudta visszaküldeni a neki nem tetsző kályhát, ami ráadásul szállítás közben meg is sérült, ezért saját költségére juttatta el az eladóhoz.

Az idő csak telik

Most vizsgálat zajlik az ügyben, de addig a kályháért kifizetett 230 ezer forintjához nem jut hozzá.

A hűtőszekrényt a házaspár tavaly szeptemberben vette, de a mai napig nem vitték el, nem cserélték ki. A fő probléma egyébként nem is a külseje, hanem hogy rosszul működik.

Óvatosan az utánvétellel

A háztartási gépet egyébként a helyszínen fizették ki, vesztükre. A hűtő vastag csomagolásban érkezett, de azt mondták nekik, hamar írják alá a papírokat.

A történetnek az a tanulsága, hogy ha helyben, utánvétellel fizetünk, mindig nézzük meg, milyen áru is érkezett, és hogy ha úgy érezzük, hogy nem ezt rendeltük, akkor ne fizessük ki.