Mesterlövészek vigyáznak a karneválozókra

A terrorveszély miatt több európai városban rendkívüli készültséget rendeltek el az utcai karneválok, farsangi felvonulások idejére. Velencében például mesterlövészek figyelik a tetőkről a Szent Márk térre látogatókat - próbálják kiszűrni a gyanús alakokat. Van, ahol csak álarc nélkül lehet farsangozni, mert attól tartanak, hogy a terroristák is így álcáznák magukat.

Ezek a most szombaton, virágfesztivállal záruló nizzai karnevál képei. A mulatni érkező embereket beléptetőkapukon engedték be. Az átvizsgálást mindenki tudomásul vette, sőt, a tavalyi terrortámadások után még örültek az emberek a készültségnek.

Nincs ez másként a február végéig tartó velencei karnevál esetében sem, ahol rendőrök vizsgálják át a Szent-Márk térre belépők táskáit. A hatalmas tömeg miatt máshogy nem lehetne kiszűrni a veszélyes csomagokat.

Hatalmas a készültség Kölnben

A terrorveszély mellett az előző szilveszteri, tömeges molesztálások miatt is hatalmas a készültség a csütörtökön kezdődő kölni karneválon, hiszen ezúttal is tömegeket várnak a tavasz közeledtét ünneplő rendezvényekre.

Az ötödik évszak, ahogyan arrafelé a karneválokat hívják, a hagyományokhoz híven elsősorban a politikusokat figurázza ki, a nyitónapon pedig a nőké főszerep, akik – többnyire bohócjelmezbe öltözve – a városházát is elfoglalják.

A karneválon legnépszerűbb kelléke a paróka, amiből nem is tudnak eleget készíteni. Egy parókakészítő műhely vezetője elmondta, hogy nagyon különleges képességekre van szüksége egy parókakészítőnek, ,nem tud csak úgy bárkit behívni dolgozni.

És nem is csak Európában tartanak az ünnep megzavarásától – pénteken indul a világ legnagyobb karneválja Rióban, a rendőrök itt is teljes készültségben várják az esetleges támadásokat.