Brüsszel nem tud mit kezdeni a nagy élelmiszergyártókkal

Jelenleg nincs jogi lehetőség, hogy az Európai Unió fellépjen a nagy élelmiszergyártók ellen amiatt, mert egyes tagállamokban azonos márkanév alatt különböző minőségű termékeket forgalmaznak - nyilatkozta a Magyar Időknek az egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős uniós biztos.

Vytenis Andriukaitis az újság csütörtöki cikke szerint közölte: nem megelőzhető, hogy a vállalatok különböző piacokra szánt termékeiket a nemzeti ízlésnek, preferenciának vagy vásárlóerőnek megfelelően dobják piacra.

A biztos arra bátorítja azonban a fogyasztókat, hogy követeljék meg a gyártóktól az azonos minőséget, függetlenül attól, hogy melyik országban élnek, és a fogyasztói szervezeteken keresztül adjanak hangot véleményüknek.

Bár egy cég valóban dönthet úgy, hogy országonként eltérő összetevőket használ, a fogyasztókat pontosan tájékoztatni kell erről, és nem lehet félrevezetni a vásárolt áru összetevőivel kapcsolatban – emelte ki. Ez azt jelenti, hogy az összetevőket pontosan meg kell határozni, és azokat könnyen elérhetővé kell tenni a vásárlók számára.