Már három zsiráf született idén a fővárosi állatkertben

Bár a Fővárosi Állat- és Növénykertben 1868 óta foglalkoznak a zsiráfok tartásával és szaporításával, most először fordult elő, hogy egy naptári éven belül három borjú is született. Már az idei év első napján is világra jött egy apróság, február 15-én pedig további kettő látott napvilágot. A jövevényeket már korlátozás nélkül látogathatja az állatkert közönsége.

Január elsején zsiráfborjú születésével kezdődött az év a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A jövevényről néhány nappal később már azt is tudni lehetett, hogy nőstény, közönségszavazás nyomán a Sauda nevet kapta. Időközben viszont két másik zsiráf is világra jött a városligeti intézményben, méghozzá mindkettő február 15-én, néhány óra eltéréssel – írja közleményében az intézmény.

Az állatkertben jelenleg három felnőtt, szaporodóképes nőstény él, mindegyiküknek volt már korábban is utódja. A január elsején született borjúnak a legidősebb anyaállat, a 21 éves Santana adott életet, de már akkor lehetett tudni, hogy a másik két nőstény is vemhes.

Zsiráfborjak Budapesten. (Fotó: Bagosi Zoltán

Zsiráfborjak Budapesten. (Fotó: Bagosi Zoltán)

Február 15-én előbb a 10 éves Ingrid, majd néhány órával később a nála bő fél évvel fiatalabb Sandra is világra hozta a maga utódját. A legutóbbi jövevények nemét még nem sikerült kétséget kizáróan kifigyelni, így nevet is csak ezután fognak kapni.

A közlemény szerint a most egyhetes jövevényeket és az összes többi zsiráfot is korlátozás nélkül láthatja a közönség. Az első napokban ugyan csak egy külső betekintő ablakon át lehetett látni őket, mivel a születés után egy darabig a legteljesebb nyugalmat kellett biztosítani a számukra, egy hét elteltével azonban már nincs szükség a rendkívüli intézkedésekre.

Zsiráfborjak Budapesten. (Fotó: Bagosi Zoltán

(Fotó: Bagosi Zoltán)

A Fővárosi Állat- és Növénykertben nagy hagyománya van a zsiráfok tartásának és szaporításának. Az első pesti zsiráfborjú 1868-ban született, ezzel a magyar főváros állatkertje London (1838), Párizs (1852) és Bécs (1858) után a negyedik volt a világon, ahol ilyen örvendetes esemény történt.

Budapesten az elmúlt másfél évszázad során – a legutóbb született borjakat is beleszámítva – összesen 34 zsiráfborjú jött a világra.

Mivel a zsiráfok vemhességi ideje egy évnél is hosszabb (általában 400 és 460 nap között szokott lenni), ikerellés pedig olyan ritkán fordul elő, hogy a tudomány mindössze néhány esetet ismer, az állatkertekben ritkaság, ha egy naptári évben több zsiráfborjú is születik. Ez eleve csak ott fordulhat elő, ahol több szaporodóképes nőstényt is tartanak.

Zsiráfborjak Budapesten. (Fotó: Bagosi Zoltán

(Fotó: Bagosi Zoltán)

A fővárosi intézmény történetében eddig öt olyan esztendő volt, amelynek során két zsiráf is született (1985, 2002, 2012, 2013, 2015), arra viszont még soha nem volt példa Budapesten, hogy ugyanabban az évben három zsiráfborjú is világot lásson.

Most először fordult elő az is, hogy 24 órán belül mindjárt két ellésre is sor került – hangsúlyozza a közlemény.

A budapesti zsiráfcsapat jelenleg kilenc egyedből áll. Az idén született borjak és a három anyaállat mellett a 2015-ös születésű két fiatal (Ikinya, Sisi), valamint az apaállat, Akin is a Szavanna-ház lakója.