Majtényi László: nem terveztem, hogy köztársasági elnök legyek

Nem volt olyan tervem, hogy köztársasági elnök legyek, de alkotmányos államban szeretnék élni - nyilatkozta Majtényi László alkotmányjogász, több baloldali, liberális ellenzéki párt államfő-jelöltje a Magyar Nemzet szerdai számában.

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet alapítója, korábbi adatvédelmi biztos szerint az 1990 és 2010 közötti időszak is súlyos bűnökkel terhelt a szegények iránt érzéketlen politika és a korrupció miatt.

A rendszerváltást követő két évtized alkotmányosságán alapuló, de annak züllöttségét nélkülöző új, negyedik köztársaságot kellene létrehozni, ugyanis manapság az állam szívéből terjed szét a korrupció – tette hozzá.

Elvesztett szabadságunkat vissza kell szereznünk, sokkal jobb egymást kölcsönösen ellenőrző, kiszámíthatóan működő intézmények, mintsem emberek uralma alatt élni – vélekedett az alkotmányjogász.