Korszerű kamerákkal pillantottak be delfinek életébe

Kutatók először tudták testközelből szemügyre venni delfinek természetes viselkedését, újfajta víz alatti kamerák révén.

A testre szabott, nem invazív készülékekkel több, mint 535 percnyi anyagot sikerült felvenni és kielemezni, amely olyan ritka tevékenységekbe enged bepillantást, mint anya és borja kapcsolata, játszadozás a tengeri hínárral, illetve az uszonydörzsölgetés intim mivolta.

Az eredményeket a Marine Biology folyóirat közölte.

A kamerák először adnak lehetőséget rá, hogy a kutatók tanulmányozzák a delfinek természetes viselkedését. A Sydney-i Egyetem közleményében Gabriel Machovsky-Capuska, a kutatás egyik szakembere kifejtette, jelen esetben nem volt jelen természetfilmes csapat, vagy invazív, víz alatti védőburok, a delfineket nem zavarták a készülékek.

A technika ezáltal teljesen újfajta megközelítést tesz lehetővé az állatok természetes viselkedésének monitorozására, végezetül előmozdíthatja a védelmi erőfeszítéseket is.

Fakó delfin Argentínánál. (fotó: AFP)

Fakó delfin Argentínánál. (fotó: AFP)

A kamerákat tapadókorongok révén helyezték el nyolc fakó delfinen, a felvételeket Új-Zéland közelében készítették 2015 decembere és 2016 januárja között. Az egyes készülékeket memóriakártyákkal, nagy frekvenciájú műholdas adóvevővel, mélységérzékelőkkel látták el, akkumulátoraik élettartama hat óra volt.

Heidi Pearon delfinspecialista a közleményben kifejtette, a kutatásban sok a potenciál a veszélyeztetett fajok védelmére, hiszen sokkal részletesebb információkat nyújt, mint a más módszerekkel kinyerhetőek.

Hozzátette, a felszínen a kutatók egy állat napi életének csak 10 százalékába nyernek bepillantást. A videokamerák révén viszont a delfinek perspektívájából figyelhetik őket, és elkezdhetik feltérképezni mindazokat a kihívásokat, amelyekkel az emlősök élőhelyükön szembesülnek.

A kutatók abban reménykednek, hogy a későbbiekben továbbfejleszthetik a kamerákat, és más tengeri ragadozókon – egyéb cetfajokon és cápákon – is tesztelhetik.