Janinak neveznék el a tiszacsegei kompot

Tiszacsegén a múlt héten új szólás született: sodródunk, mint Jani a komppal. egy hete a jeges ár ugyanis elragadta a település kompját a rajtalévő éjjeliőrrel együtt. A férfi szerencsére sérülés nélkül megúszta a kalandot, azóta a kompot is visszavontatták Tiszacsegére. A jármű felújítása is megkezdődött, a tervek szerint a jövő hónap végén már újra szállíthat utasokat.

Lévai Zoltán, a komp üzemeltetője az M1 Híradójának elmondta: megviselte a kompot a jeges árban való utazás. A rekeszekben nincs víz, úgy néz ki, a komptest megúszta, kisebb-nagyobb sérülések persze látszanak az aknában, és valószínűleg sérült a fedélzet, a gépház, a motor, a hajtómű, a váltó is. Ezt akkor tudják majd megállapítani pontosan, ha partra vontatják a járművet, és ott ismét átvizsgálják.

A fedélzet többi részét pedig teljesen ki kell cserélni – tette hozzá.

Szilágyi Sándor polgármester arról beszélt, hogy a komp elszabadulása sok olyan embert is megérintett, akikre nem is gondolt. A hivatalba sok e-mail érkezik. Volt, aki azt javasolta, nevezzék el a kompot Janinak.

Megemlítette: vannak további kárai is az önkormányzatnak, a saját kikötő is sérült.

A településen azt mondják, megbánta a komp, hogy elszökött. Biztos abban, hogy tanult belőle, és egyhamar nem lesznek olyan jégviszonyok, mint a közelmúltban.

Becslései szerint 10 millió forint körül lesz a komp javítási költsége, erre a vis maior keretből különítettek el keretet.