Folytatódik a Kapcsolódj be a közvetítésbe! ösztöndíjprogram

Folytatódik a Kapcsolódj be a közvetítésbe! című, egyéves szakmai gyakorlatra szóló ösztöndíjprogram - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-vel.

Azt írták, a programot Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének kezdeményezésére a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint a Nemzeti Kulturális Alap indította el hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiataloknak.

A tavaly meghirdetett szakmai gyakorlat sikeresen zárult, az MTVA-ban két fiatal tehetség folytatja pályafutását – tették hozzá.

Idén nyolc embernek biztosítanak alkotói támogatást. Az ösztöndíj célja, hogy a kedvezményezettek szakmai gyakorlat keretében ismeretet szerezzenek a média világáról, betekintést nyerjenek a televízió munkájába, aktívan részt vegyenek az ott zajló munkafolyamatokban.

A program hozzájárul a fiatal, leendő roma értelmiség személyes és szakmai fejlődéséhez, az identitás megőrzéséhez, a médiatapasztalatok bővítéséhez – jegyezték meg.

vlcsnap-2017-02-20-17h33m36s656
A 20 millió forintos keretösszegű ösztöndíjra február 20-tól március 22-ig lehet pályázni. A támogatás mértéke fejenként havi 200 ezer forint. Középfokú végzettségű, hátrányos helyzetű, 18 és 30 év közötti fiatalok pályázhatnak, a nyertesek szakmai gyakorlata várhatóan júniusban indul.

További részletek itt érhetőek el.