Sorra nyíltak ma az új átkelők a magyar-román határon

Könnyebb, gyorsabb lehet az utazás Magyarország és Románia között, miután a határ több pontján alkalmi átkelők nyíltak szombaton.

Kilenc új határátkelőt nyitottak szombaton Magyarország és Románia között, és vasárnapi is nyílik egy. Az új pontokon alkalomszerűen, hétvégenként napközben lehet közlekedni a két ország között.

Kecskés Gyula, Pocsaj polgármestere, Bíró Rozália, a román parlament külügyi bizottságának elnöke, Pajna Zoltán a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke és Kelemen Zoltán, a romániai Biharfélegyháza polgármestere (középen, b-j) megnyitják a Pocsaj és a romániai Biharfélegyháza közötti alkalmi átkelőhelyet 2017. február 18-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az új határnyitások célja, hogy a Magyarország és Románia közötti 450 km hosszú határszakaszon a nehezen megközelíthető, közvetlen közúti kapcsolattal nem rendelkező magyar és román zsáktelepülések között is legyen összeköttetés. Ezáltal könnyebbé, gyorsabbá válhat az utazás, valamint erősödhetnek az érintett települések gazdasági, társadalmi, kulturális kapcsolatai.

Románia ugyan az Európai Unió tagja, de nem része a schengeni térségnek, vagyis a két ország között még mindig van határellenőrzés, nem lehet bárhol átmenni a másik oldalra. Ezért is fontos a környéken élőknek, hogy több helyen lehessen átjutni a határon. Egyelőre az a terv, hogy hétvégére lesznek nyitva az ideiglenes átkelők.

Az Ömböly és Károlypuszta (Horea) közötti határnyitási ünnepséget követően Perényi Zsigmond, a Miniszterelnökség nemzetközi helyettes államtitkára elmondta, az új átkelési helyekkel megduplázódott a magyar-román határszakaszon működő határátlépési helyek száma. Eddig 58 kilométert kellett megtenni két határátkelő között, a tíz új átkelővel ez a távolság 35 kilométerre rövidül.

Az ömbölyin kívül a Zajta-Nagypeleske (Peles), a Garbolc-Szárazberek (Bercu), a Dombegyház-Kisvarjaspuszta (Variasu Mic), az Elek-Ottlaka (Graniceri), a Körösnagyharsány-Körösszeg (Cheresig), a Dénesmajor-Feketegyarmat (Iarmata Neagra), a Pocsaj-Biharfélegyháza (Rosiori), valamint a Bagamér-Érkenéz (Voivozi) határátkelőhelyek nyíltak meg. Az átkelők szombatonként nyolc órán keresztül fogadják az utazókat. Csanádpalota-Nagylak (Nadlac) között is nyílik átkelő, amely vasárnaponként lesz nyitva.

Határellenőrzés a Pocsaj és a romániai Biharfélegyháza közötti alkalmi átkelőhelyen 2017. február 18-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az ömbölyi ünnepségen részt vettek a két érintett település polgármesterei, a magyar és román kormány képviselői, illetve szenátorai. A magyar és a román településeket összekötő utat 2014-ben adták át, a 12 kilométer hosszú útszakasz több mint 10 kilométeres része román oldalon Szaniszlót (Sanislau), illetve a hozzá tartozó Károlypusztát és az országhatárt, a fennmaradó csaknem 2 kilométeres része a határt és Ömbölyt köti össze.

Az út már megvan egy ideje, csak nem használhatták

A beruházási összeg mintegy 5,6 millió euró (1,7 milliárd forint) volt, a fejlesztéshez 4,8 millió eurós támogatást nyert el az Európai Regionális Fejlesztési Alapból a két település, a fennmaradó összeget pedig saját forrásból, illetve nemzeti támogatásból finanszírozták.

Ebből a forrásból épült meg a másik kilenc helyszínen a magyar-román határon átvezető út is.

Az utakat azonban nem használhatták az utazók, mert Románia még nem tagja a schengeni övezetnek. A két ország közötti utakat ezért betonelemekkel és sorompóval kellett lezárni. Az utak megfelelő módon történő használata a program uniós jogszabály szerinti sikeres lezárásához is szükséges, ennek határideje 2017. március 31.

Ez nem a végcél

Perényi Zsigmond helyettes államtitkár arról is beszélt, a magyar kormány azt szeretné, hogy minden nap használni tudják majd a lakosok az új átkelőket.

Papp Attila, a Kisvarjaspusztát is magába foglaló romániai Nagyiratos község polgármestere is hangsúlyozta, nagyon várták és nagyon köszönik az új átkelőt, de ez csak részeredmény, a végcél, hogy minden nap, reggeltől estig nyugodtan átjárhassanak a határon.

A Miniszterelnökség közleményében azt írta, a továbbiakban a határnyitások gyakoriságát növelni szeretnék és legalább két út esetében az állandó határátkelést biztosítani.

Határellenőrzés a Pocsaj és a romániai Biharfélegyháza közötti alkalmi átkelőhelyen 2017. február 18-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Nagyobb biztonságérzetet is adhat az új átkelő

Simonka György fideszes országgyűlési képviselő elmondta, rengeteg buktató nehezítette a határátkelő megnyitásáért végzett, és több éve elkezdett munkát – volt hogy a természetvédőkkel, máskor az elemekkel küzdöttek. Az összekötő út már két éve elkészült, azóta várták, hogy megnyíljon a határ. „A bürokrácia útvesztőjében ez elkeveredett” – fogalmazott. A cél az volt, hogy összekössék azokat az embereket, területeket, akik valamikor összetartoztak, és hogy ezek az utak ne a semmibe vezessenek Budapestről és Bukarestből.

Határellenőrzés a Pocsaj és a romániai Biharfélegyháza közötti alkalmi átkelőhelyen 2017. február 18-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A politikus szerint az új út megnyitása ma már sokkal súlyosabb problémákra is választ adhat, hiszen a migránshelyzet komoly problémát okoz Magyarországnak és egész Európának is. A környéken valamikor embercsempész főútvonal volt, a környékbeliek pedig félnek a határon át Nyugat-Európa felé tartó személyektől, akiknek nem ismerik a kultúráját, nem tudják, mivel foglalkoznak, milyen szándékkal jönnek. A határnyitással jobban jelenlévő határrendészet azonban nagyobb biztonságérzetet ad majd az ott élőknek – mondta.

Simonka György hozzátette, Brüsszel szándéka, hogy szisztematikus ellenőrzést vezessen be Magyarország déli és keleti határain, ami azt jelenti, hogy a Romániából belépők minden egyes adatát rögzíteni fogják, ezzel nyáron – amikor a vendégmunkások ingáznak Kelet- és Nyugat-Európa között – négy-öt órás sorok is kialakulhatnak. Az új átkelők megnyitásával szeretnék ezt elkerülni, illetve csökkenteni a nyomást a gyulai és battonyai átkelőhelyeken.

Görgényi Ernő, Gyula fideszes polgármestere a Dénesmajor-Feketegyarmat határátkelő megnyitásáról szólva korábban elmondta: a trianoni békediktátummal a Gyula egykori vonzáskörzetébe tartozó mintegy 30 település kétharmadát elcsatolták az országtól, ám a települések között ma is élő turisztikai, kereskedelmi és személyes kapcsolatok vannak. A határ megnyitása az összeköttetés rövidítésével segíti e kapcsolatok megőrzését, működtetését.