A Dal 2017 - Szombaton döntő

Szombaton eldől, melyik dal és előadó lesz A Dal 2017 nyertese. A döntőben - amelyet a Duna és a Duna World csatorna élőben közvetít - extra produkcióként fellép a tavalyi győztes, Freddie, valamint Molnár Ferenc Caramel, a zsűri egyik tagja.

A nyolc döntős dal meghallgatása után a szakmai zsűri tagjai egyenként 4, 6, 8 és 10 pontot adnak az általuk legjobbnak tartott négy dalnak. A pontszámok összesítése után derül ki, melyik négy előadó és dal jut a végső fázisba. Rájuk ezt követően a nézők mobilapplikáció segítségével, sms-ben vagy a mediaklikk.hu/a-dal weboldalon szavazhatnak.

A legtöbb voksot kapó versenyző nyeri A Dal 2017-ot és képviselheti Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Kijevben.

A Dal 2017 döntősei

A Dal 2017 döntősei

A döntőben többségben lesznek a magyar nyelvű dalok: a Leander Kills Élet, Pápai Joci Origo, Tóth Gabi & Freddie Shuman feat. Lotfi Begi Hosszú idők, Zävodi + Berkes Olivér #háttérzaj, valamint a Soulwave Kalandor című száma, amelyet kétszer is a közönség juttatott tovább, egyaránt ebbe a kategóriába tartozik.

Angol nyelvű produkcióval lép színpadra Kanizsa Gina mellett Radics Gigi (See It Through) és a Kállay Saunders Band (Seventeen) is.

A Dal 2017 döntőjében két extra fellépő lesz. Egyikük Freddie, aki Pioneer című dalával tavaly nyert, a másik pedig Molnár Ferenc Caramel, a zsűri egyik tagja. Caramel 2012-ben maga is indult A Dal első szériájában és a legjobb négyig jutott.

A szombati showműsorban jelentik be, ki nyerte A Dal 2017-hez kapcsolódó akusztikus versenyt. A győztes díja idén is egy akusztikus koncert a Petőfi Rádió sorozatában, valamint egy fellépés a 2017-es soproni VOLT Fesztivál mínusz egyedik napján a Petőfi Zenei Díjátadó színpadán.