Megkezdődtek a próbák A Dal szombati esti döntőjére

Versenyen kívül fellép a tavalyi győztes, Freddie is.

A nyolc döntősből a zsűri négy produkciót választ, Önök pedig erre a négy előadóra szavazhatnak majd. Ahogy a műsor szerkesztői mondják: szombaton kiderül, hogy melyik dal lesz az, amelyet 2017-ben az egész ország együtt dúdol. És természetesen ezúttal is a Dal győztese képviselheti Magyarorszűgot a kijevi Euróvíziós Dalfesztiválon.