"A zene felemel" - Felvételt hirdet a Snétberger Zenei Tehetség Központ

2017 márciusában már hetedik évfolyamába várja a jelentkezőket a Snétberger Ferenc Kossuth-díjas művész alapította Snétberger Zenei Tehetség Központ. A Központ a klasszikus zene vagy jazz iránt nyitott, hangszeren már játszó vagy énekes, tanulni vágyó 12-22 éves hazai és határainkon túli hátrányos helyzetű fiatalok jelentkezését várja 2017. március 1-ig.

Évente 60 fiatal kap lehetőséget zenei tehetsége kibontakoztatására a Balaton-felvidéki felsőörsi központban. A diákok többsége nehéz anyagi körülmények között élő fiatal, akik zeneileg kiemelkedően tehetségesek, többségükben roma származásúak. A képzés ingyenes, és normál iskolai tanulmányok mellett végezhető.

Snétberger Ferenc 2016. február 25-én a Budapest Music Centerben, ahol interjút adott az MTI újságírójának. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gitárművész az In Concert címmel a napokban megjelenő, a több mint két évvel ezelőtt adott budapesti szólókoncertje anyagából válogató CD-jét mutatja be április 15-én a Zeneakadémia nagytermében, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében. MTI Fotó: Marjai János

Snétberger Ferenc MTI Fotó: Marjai János

 

Jelentkezni a www.meghallgatunk.hu oldalon lehet. Ezt követően Snétberger Ferenc tanártársaival az országot járva meghallgatásokon hallgatja meg az új diákokat, kiválasztva közülük azokat, akik 12 héten keresztül hazai és nemzetközi jazz és klasszikus zenei élet kiváló művészeitől, tanáraitól tanulhatnak. A program a Nemzeti Tehetség Program keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósul meg.

További információ:

www.snetbergercenter.org

https://www.facebook.com/snetberger.tehetseg.kozpont/