Reped az Antarktisz jege - hatalmas jéghegy készül leválni

Egyre hosszabb a repedés az Antarktisz jegén, két Csepel-sziget területnyi jéghegy fog hamarosan leválni a Déli-sarkvidéken. A becslések szerint ha a leváló jégtömb eléri a nyílt vizet, akár tíz centiméterrel is megemelkedhet a globális tengerszint.

Hatalmas repedések láthatóak az Antarktisz-jégpáncélján. A Larsen-C jégmezőn a kutatók számításai szerint a hasadék legalább 113 kilométer hosszú, és van ahol 90 méter széles és fél kilométer mély.

Az eddig ismert legnagyobb jéghegy készül leválni a Déli-sarkvidékről. A területe nagyjából Delaware államéval egyezik meg, azaz mintegy 6 és fél ezer négyzetkilométer.

A repedés ráadásul meglehetősen gyorsan nő, hetente legalább másfél kilométerrel lesz hosszabb – mondta Ken Taylor, az Antarktiszi Jégkutatási Projekt vezetője.

A szakemberek szerint az Antarktisz óceán parti jegének egyik törésvonala nagyjából 18 kilométert nőtt néhány hét alatt decemberben, vagyis, a leszakadni készülő hatalmas jégtömböt immár egy csupán 20 kilométeres szakasz köti a földrészhez.

Az ekkora jéghegy leválása azért is aggasztó, mert veszélybe sodorja a Föld alacsonyan fekvő területeit.

A kutatók szerint a hatalmas jégtábla leválásának oka a klímaváltozás, és erre bizonyíték is van. Azt mondják, ha a több száz méter vastag jégbe belefúrunk, akkor a több tízezer éves légbuborékok elemzéséből az derül ki, hogy a mostani levegőben sokkal nagyobb az üvegházhatású gázok jelenléte.

Vannak azonban olyan kutatók is, akik szerint a klímaváltozás ugyan belejátszhatott az évtizedek óta meglévő törésvonal hirtelen megnövekedésébe, ám ennek alátámasztására nincsen közvetlen bizonyíték.