Nem cserélte le a hűtőt? Újra megteheti ingyen

Tavasszal folytatódhat az Otthon Melege Program. Így várhatóan újra lehet majd pályázni támogatásra a mosógépek, hűtőgépek cseréjéhez vagy más energetikai korszerűsítéshez. Közben kamatmentes hitellel is kiegészül a program. Ez bármilyen olyan eszközre igényelhető, amellyel energiát lehet megtakarítani. A keretösszeg 115 milliárd forint, a pályázatok február végén jelennek meg.

A programot 2014 őszén indította el a kormány. Két év alatt 23 milliárd forint támogatással mintegy 120 ezer családon tudtak segíteni.

Az Otthon Melege Program, 2017 tavaszán tovább folytatódik. Vagyis, várhatóan újra lehet majd pályázni – vissza nem térítendő támogatás formájában – mosógépek vagy hűtőgépek cseréjére, illetve családi házak és társasházak fűtésének korszerűsítésére.

Ráadásul a kormány idén tavasszal újabb programot indít a családok számára. Ez egy hitelprogram lesz, amellyel a lakóházak energetikai rendszerét lehet korszerűsíteni, például megújuló energia felhasználásával.

Lényégében minden olyan fejlesztés elvégezhető, amellyel legalább 1 kilowatt óra energiát meg lehet takarítani. Ez a lehetőség kiegészíti az Otthon Melege Programot, de attól függetlenül vehető igénybe.

– A Magyar Fejlesztési Bank pontjain lehet majd igénybe venni, az országban több száz helyen. Egy hónapon belül hozzá lehet jutni az elszámolási lehetőséghez. Családi házaknál ez maximum 10, lakásoknál pedig 7 millió forint fejlesztési forrást jelent – nyilatkozta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.

A visszatérítendő támogatás kamat- és kezelési költségmentes. A hitelt a tervek szerint 15 év alatt kell visszafizetni az energiamegtakarításból.