Hiába tekerik vissza sokan, csoda kell, hogy elítéljék őket

Elítéltek egy férfit, mert a kilométerórával trükközve vert át valakit. Az persze ront az összképen, hogy 500 ezer kilométer eltüntetése kellett ahhoz, hogy kétséget kizáróan bizonyítható legyen a bűncselekmény. Az sem teljesen reményt keltő, hogy a vádlott az átverés mértékéhez képest nem túl magas pénzbüntetést kapott. Magyarországon eddig összesen négy ember ellen emeltek vádat kilométeróra-visszatekerés miatt. Pedig az autókereskedő szervezetek becslései szerint a külföldről behozott kocsik 90 százalékánál, a Magyarországon forgalomba helyezett járművek közül pedig minden harmadiknál manipulálták a kilométeróra-számlálót.

K. Aladár használtcikk-kereskedő egy Renault kisteherautóval járta Németországot és Ausztriát. Az ügyészség szerint a furgon sokat futott, és a tulajdonosa úgy adta el, hogy visszapörgettette a kilométeróra számlálót. Ezért kellett most a vádlottak padjára ülnie.

500 ezer kilométert tekertetett vissza. Miután eladta a furgont, az új tulajdonos rájött a csalásra, hiszen túl feltűnő volt a különbség, ezért feljelentést tett. K. Aladár azt mondta a rendőröknek, hogy évekkel ezelőtt a kisteherautó meghibásodott Ausztriában, a műszerfal szikrázott, ekkor történhetett valami a számlálóval. Az ügyészség szerint viszont ezt semmi sem bizonyítja. Sőt, egy igazságügyi műszaki szakértő szerint semmilyen nyom nem utal arra, hogy a műszerfalat kicserélték volna.

A vádlott ügyvédje a perbeszédében nem azt vitatta, hogy a kilométerórát visszatekerték volna, hanem azzal védekezett, hogy semmilyen bizonyíték sincs arra, hogy pont K. Aladár tekertette volna vissza a számlálót. Balikó Gergely ezt azzal magyarázta, hogy többen is használták az autót.

K. Aladár csak annyit ismert el, tisztában volt azzal, hogy az ausztriai szerelés után kevesebbet mutatott az óra. Csak abban érezte magát bűnösnek, hogy „a vevőt nem tájékoztatta minden óraállásról, amikor megvásárolta”.

Pofon egyszerű

Az új büntető törvénykönyv szerint 2013. július 1-je óta önálló bűncselekmény a kilométerórák manipulálása, amiért legfeljebb egy év szabadságvesztés adható. Azóta 792 esetben tettek feljelentést a károsultak, de a hivatalos statisztikák szerint a legtöbb esetben elutasították a feljelentést, megszüntették a nyomozást, vagy „egyéb befejezéssel” zárták le az ügyet. Csupán négy visszatekerés miatt emeltek vádat.

Pedig nem nehéz ügyeskedőket találni. A Kékfény stábja hat évvel ezelőtt találomra hívott fel néhány, első ránézésre is gyanús hirdetőt, az eredmény megdöbbentő volt. Egy Volkswagen Passatot például úgy hirdettek, hogy 2002-es évjáratú, és csupán 160 ezer kilométert futott. A kereskedő szerint egy nyugdíjas svájci házaspáré volt a kocsi, alig jártak vele.

Az évjáratban csak egy évet hazudott a kereskedő, a megtett kilométerekkel viszont már nem volt ennyire szemérmes. Körülbelül a felére tekerték vissza a számlálót.

A Kékfény évekkel ezelőtt rejtett kamerás felvételeket is készített. A csali autó órája 146 ezer kilométert mutatott, a stáb a telefonon megbeszélt helyre, Budapesten, egy kertvárosi házhoz ment. Ott kiszerelték az órát, majd megérkezett egy furgonnal egy férfi, aki húszezer forintért átprogramozta a műszert.

Az egész folyamat nem tartott tovább 10 percnél, az óra pedig 164 ezer kilométer helyett 94 279 kilométert mutatott, nagyjából 52 ezer kilométerrel kevesebbet, mint a valós óraállás. A piacon leginkább elfogadott Eurotax kalkulátor szerint ezzel a meghamisított kilométerállással annak idején 135 ezer forinttal drágábban lehetett eladni az autót.

A módszer pedig pofonegyszerű. Az interneten néhány perc keresgélés után tucatnyi videó található arról, hogyan lehet visszatekerni a számlálót. Nem kell hozzá más, csak egy speciális műszer, be kell dugni a kábeleket a megfelelő helyre, ki kell választani az autó típusát, és be kell írni a kilométerállást. Az ehhez szükséges eszközt pedig meg is lehet rendelni az interneten, van olyan, amelyet csupán 38 ezer forintért árulják egy népszerű aukciós oldalon, ráadásul még a postaköltséget is a kínai eladó állja.

Nehéz bizonyítani

A törvényalkotók és a hatóságok már évekkel ezelőtt megpróbálták visszaszorítani a kilométeróra-csalást. Már nemcsak külön jogszabály bünteti a visszatekerést, hanem 2012. óta minden jármű számlálóját dokumentálják. A műszaki vizsga során, amikor a jármű beáll a vizsgacsarnokba, az azonosítása mellett elvégzik a kilométeróra-számláló állásának ellenőrzését is.

Az adatot pedig bárki lekérheti, akár személyesen az okmányirodában, vagy a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának honlapján, ahol pár száz forintért ellenőrizhetők a futott kilométerek.

A rendőrség viszont csak feljelentés alapján nyomoz, de a bizonyítás nem könnyű. A csalók ugyanis nemcsak a mérőórákat manipulálják, hanem a garanciafüzetet is meghamisítják, és mindenki azzal védekezik, hogy már a visszatekert órával vásárolta meg az autót.

Illusztráció. MTI Fotó: Bugány János

Pechje volt 

A Szombathelyi Járásbíróság mégis elítélte K. Aladárt. Az ítélet szerint ő a bűncselekmény felbujtója, vagyis az ő kérésére tekerte vissza az órát valaki. Hogy ki, az az eljárás során nem derült ki. A bíró szerint az viszont egyértelműen bizonyítható, hogy a vádlott nyerészkedni próbált a kilométeróra visszaállításával.

K. Aladárnak igazán pechje volt, minimális esélye volt, hogy lebukjon, és a bűnügyi statisztikák szerint, még ha fel is merül a csalás gyanúja, akkor is nagy eséllyel megúszhatta volna.

A bíróság a becsült kár alapján 240 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki, és a 116 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte a vádlottat. Persze a büntetés összegét nem az autó megtévesztett, új tulajdonosa kapja, neki külön pert kell indítania. De még a mostani ítélet sem jogerős, az ügyész ugyan tudomásul vette a döntést, de a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.