Letartóztatná a Samsung vezetőjét Dél-Korea

Ismét kéri a Samsung-csoportot ténylegesen irányító alelnök, Li Dzse Jong letartóztatását a dél-koreai különleges ügyészség az államfővel kapcsolatos korrupciós eljárás keretében.

Az ügyészség – keddi közleménye szerint – ezenkívül kéri a Samsung Electronics elnökének, Pak Szang Dzsinnek a letartóztatását is. Li Dzse Jongot – aki egyúttal a csoport elektronikai tagvállalatának alelnöke – hétfőn 15 órán keresztül hallgatta ki az ügyészség.

A vádhatóság már csaknem egy hónappal ezelőtt is kérte Li Dzse Jong letartóztatását vesztegetés, sikkasztás és hamis tanúzás gyanújával. A bíróság pár nappal később elutasította ezt, mert a nyomozás akkori szakaszában nem tartotta szükségesnek, illetve megalapozottnak a letartóztatást. A keddi közlemény nem tartalmazza pontosan a vádakat, amelyek alapján kérik a két cégvezető letartóztatását, de annyit közölnek, hogy a Li Dzse Jong ellen kiadott letartóztatási parancsban ezúttal szerepelnek olyan vádak is, amelyeket az egy hónappal ezelőtti parancs nem tartalmazott.

Pak Gun Hje államfő tavaly októberben kirobbant korrupciós botrányának kulcsszereplője Csoj Szun Szil, az elnök közeli barátja. Csojt azzal a váddal állították bíróság elé, hogy beleszólása volt kormányzati és vezetői kinevezési kérdésekbe, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt. Emellett a kormányzat jelentős összegeket sajtolt ki nagyvállalatoktól, köztük a Samsung Electronicstól (több mint 36 millió dollárt, mintegy 10 milliárd forintot), s a pénzek két olyan alapítványhoz kerültek, amelyeket Csoj felügyelt, és amelyek az államfő politikai kezdeményezéseit szolgálták.

A gyanú szerint a Samsung azért utalt át összegeket Csojnak, hogy az állami nyugdíjalap támogassa a Samsung két leányvállalatának, a Samsung C and T-nek és a Cheil Industriesnak az összeolvadását, amely 2015-ben meg is történt. A Samsung C and T legnagyobb részvényese az állam nyugdíjalap, a kisebbségben lévő többi részvényes pedig ellenezte a fúziót. Az összeolvadás révén Li Dzse Jong úgy tudta növelni befolyását a Samsung Electronicsban, hogy ne kelljen további részvényeket vásárolnia.

A dél-koreai parlament december 9-én úgy döntött, hogy megindítja a Pak leváltását célzó eljárást, felfüggesztették őt tisztségéből, de a végső szót az alkotmánybíróságnak kell kimondania. Ha helybenhagyja a parlament döntését, azzal véglegessé válik Pak Gun Hje leváltása.

A Csoj ellen indított eljárásban az ügyészség bűnrészesként nevezte meg az államfőt, aki megbízatása megszűnéséig a törvények fölött áll, ezért nem indítható elleni bűnvádi eljárás. A Koreai Köztársaság megalakulása óta még soha nem fordult elő, hogy az ország elnökét bűncselekménnyel gyanúsítsák.