Sosem volt ilyen magas Székesfehérvár költségvetésének főösszege

Soha ilyen magas nem volt Székesfehérvár költségvetésének főösszege, amely a 2017-es évben 68 milliárd forint és amelyben az összes fejlesztési kiadás 39,8 milliárd forintot tesz ki - hangsúlyozta a város polgármestere a pénteki közgyűlésen a rendelettervezet vitájában.

A testület a rendeletet 17 igen, 3 nem és egy tartózkodással fogadta el. Cser-Palkovics András (Fidesz) kifejtette, hogy a város működtetésére, térségi feladatellátásra és jóléti kiadásokra 23,7 milliárd forintot fordítanak. Az összes fejlesztés egy részét (6,5 milliárd forint) saját erőből hajtja végre Székesfehérvár. Megjegyezte, hogy a Modern városok programból 9 milliárd, egyedi projektekből 21,8 milliárd, az Integrált Területi Programból 2,25 milliárd forint jut fejlesztésekre az idei esztendőben.

Cser-Palkovics András polgármester (MTI Fotó: Bodnár Boglárka)

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere (MTI Fotó: Bodnár Boglárka)

A polgármester elmondta, hogy Székesfehérvár saját bevételei idén több mint 19 milliárd forintot tesznek ki, ebből az iparűzési adót 14,2 milliárd forinttal tervezték, miközben tavaly 15,2 milliárd volt, az építményadó pedig 1,8 milliárd forint lesz. Cser-Palkovics András közölte, hogy a tartalék is magas összeggel szerepel a rendeletben: önkormányzati feladatellátásra 3,6 milliárd, általános tartalékként 250 millió, egyéb tartalékként 676 millió forint szerepel a sorokban.

A városvezető felhívta a figyelmet, hogy az Ybl intézményfejlesztési program, a Saára Gyula út-, járda és parkolóhely fejlesztési program, az oktatási infrastruktúra-fejlesztési program, illetve a közbiztonsági program folytatódik, a Kégl György egészségügyi program pedig idén indul.

Farkas László (független), a pénzügyi és költségvetési bizottság elnöke azt emelte ki, hogy helyi adót egyetlen magánszemély sem fizet Székesfehérváron.

Az Országalma nevet viselő díszkút a Városháza tér közepén, Székesfehérváron (Fotó: MTVA/Jászai Csaba)

Az Országalma nevet viselő díszkút a Városháza tér közepén, Székesfehérváron (Fotó: MTVA/Jászai Csaba)

Horváth Miklósné, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint olyan költségvetés készült, amely előtérbe helyezi a közszféra bérfejlesztéseit, továbbá a város valamennyi körzetében kiemelkedő fejlesztéseket biztosít.

Márton Roland (MSZP-Együtt) frakcióvezető és Ráczné Földi Judit (DK) képviselő a költségvetés hangsúlyaival nem értett egyet. Horváth-Tancsa Ágnes (Jobbik) úgy vélte, hogy a település a komoly adóbevételek miatt akár állami támogatások nélkül is el tudná tartani magát, ha nem lennének központi elvonások.

Juhász László (VÁLASZ) és Szigli István (független) támogatta a költségvetést, kiemelve annak a város jelentős fejlődését előrevetítő  hatásait.

Cser-Palkovics András a közgyűlést követő sajtótájékoztatón kiemelte: a városvezetés – a jelenlegi lehetőségekkel élve – komoly forrásokat fordít az életminőség további javítására, amelyek a jövő Székesfehérvárját is meghatározzák majd. Célnak nevezte, hogy Fehérvárt Közép-Európában is jegyzett, kiemelkedően élhető várossá fejlesszék.