Eddigi legmagasabb költségvetésével indította az évet Zalaegerszeg

A rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb, 24,7 milliárd forintos főösszegével fogadta el idei költségvetését Zalaegerszeg közgyűlése - közölte a város polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) a közgyűlés előző napi döntéseiről szólva kifejtette: a 2016-os évet egy utolsó módosítással 25,8 milliárd forintos bevételi főösszeggel zárta a zalai megyeszékhely önkormányzata. Ez a kiemelkedő összeg annak köszönhető, hogy a területi operatív programok (TOP) megvalósításához év végén 5,3 milliárd forintot hívott le a város, s ez épült be a tavalyi költségvetésbe.

Az idei gazdálkodást a rendszerváltás óta a legnagyobb, 24,7 milliárd forintos főösszeggel kezdte a város, ami a TOP-programok előrehaladása révén minden bizonnyal év közben még szintén felfelé módosul – jelezte a polgármester. Hozzátette, hogy az idei költségvetésből mintegy 277 millió forintot fordítanak a város által működtetett intézmények mintegy 1200 dolgozójának esetében a minimálbér és a garantált bérminimum miatti emelésekre.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP), Zalaegerszeg polgármestere (MTI Fotó: Varga György)

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP), Zalaegerszeg polgármestere (MTI Fotó: Varga György)

Balaicz Zoltán újabb munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggésben hozott döntésekről is beszámolt a sajtótájékoztatón. Szólt arról, hogy az osztrák ADA 2015-ben átadott matracgyártó üzemének újabb száz dolgozó számára állást teremtő, egymilliárd forintos beruházásához módosítani kellett a város közigazgatási határát. Miután a bővítendő telek átnyúlik a szomszédos Bocfölde területére, a két önkormányzat megállapodott egy hathektáros terület Zalaegerszeghez történő átcsatolásáról.

Szintén száz dolgozóval és egy 1800 négyzetméteres új üzemcsarnokkal szándékozik bővíteni tevékenységét a város északi ipari parkjában padlógyártással foglalkozó magyar Timbertech Kft., s ezt a beruházást a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. lebonyolításában valósítják meg. Egy tízezer négyzetméteres iparterület pályázat útján történő értékesítéséről is határozott a város közgyűlése, így a fémmegmunkálással foglalkozó keszthelyi ULEV-S Kft. 450 millió forintos, ötven dolgozót alkalmazó beruházására nyílhat lehetőség – sorolta a polgármester.