Beleláthatunk a vulkánok belsejébe egy magyar találmánnyal

A világ felkapta a fejét a müontomográfra, amely áttörést hoz a földrengések előrejelzésében. A találmány az MTA Wigner fizikai kutatóközpont és a tokiói egyetem közös kutatási eredménye.

Egy kozmikus sugárral működő, vulkánok belsejébe látó eszközt fejlesztett ki az MTA Wigner fizikai kutatóközpont és a tokiói egyetem. A eszközt már fel is helyezték egy aktív vulkánra Japán déli részén.

Varga Dezső kutatófizikus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: a berendezés lemezekből áll, a részecskék pedig több kilométeren át képesek áthatolni a vulkánon. Akárcsak egy röntgenfelvételnél, ebben az esetben is meg lehet vizsgálni, hány darab ment át a vulkánon. Ahol nagyobb a sűrűség, ott kevesebb részecske hatolt át – húzta alá.

mt_in_cave

Forrás: kfki

A szakember hozzátette: a Szakuradzsima vulkán Japán egyik legaktívabb vulkánja, amelynél most nagy kitörések várhatók. Attól még azonban messze vannak, hogy ténylegesen tudják jelezni a kitörést, azonban fontos lenne tudni, milyen jellegű lesz a kitörés – fűzte hozzá.

Elmondta, a magyar kutatócsoport részecskefizikusokból áll, és a CEMP-ben zajló együttműködések kapcsán tudták a berendezéseket fejleszteni. Surányi Gergely geofizikus, a csoport tagja egyébként barlangkutatással kezdett foglalkozni, így ha a barlangokba leviszünk egy detektort, akkor az üreg feletti részről is lehet vele információt nyerni, nem csupán a vulkánokról, a berendezést tehát itthon is lehet használni – magyarázta a szakember.

Palanovics Norbert tokiói magyar nagykövet a műsorban elmondta: a felek 2015 júniusában írták alá az együttműködési csereegyezményt egy tudományos szimpózium keretében, amelyet egy kormányközi konzultáció is követett. Egy évvel később egy szellemi tulajdon együttműködés aláírására került sor. Tavaly az oszakai tudományos múzeumban pedig egy állandó tárlat nyílt meg, ahol egy workshopot is tartottak Varga Dezső részvételével, ahol bemutatták a kutatási eredményeket.