Visszautasítja a román főügyész a politikai vádakat

Nevetséges azt állítani, hogy a teljes igazságszolgáltatási rendszer bűnügyi dossziék gyártására szövetkezett - nyilatkozta kedden este az román korrupcióellenes ügyészség (DNA) főügyésze, Laura Codruţa Kövesi.

A közszolgálati rádiónak adott interjújában – amit a maszol.ro szemlézett -   a főügyész hangsúlyozta, amíg a feljelentéstől a jogerős bírósági ítélet kimondásáig eljut egy ügy, több, esetenként akár 10-15 ügyész és bíró tanulmányozza át.

Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyész. Mediafax Fotó

Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyész. Mediafax Fotó

 

„Az ügyészek által a bűnügyi eljárás során gyűjtött bizonyítékokat ellenőrzik a bírák. (…) Teljesen kizárt, hogy lennének ilyen fabrikált dossziék, ez hazugság” – fogalmazott Kövesi. A korrupcióellenes főügyész szerint csak a DNA által vizsgált személyek terjesztik és táplálják azt a „mítoszt” is, miszerint bárkit bármikor elvihet a „politikai rendőrség”.

„A mi tevékenységünket két irányból is ellenőrizni lehet. Egyrészt ha egy ügyész törvényt sért vagy átlépi a hatáskörét, ezt jelezni lehet a Legfelső Bírói Tanácsnál, és ennek nyomán a Bírósági Felügyelet ellenőrzi, hogyan látta el feladatkörét az illető.

Politikai támadásról beszél Kövesi

Másrészt a bírák is ellenőrzik az általunk folytatott bűnügyi eljárás valamennyi részletét, az elrendelt intézkedéseket, a bizonyítékokat. Az ügyész által elrendelt bármilyen intézkedés ellen óvást nyújthatnak be az érintettek, és ilyenkor is a bíró dönti el, hogy az ügyész jól alkalmazta-e a törvényt vagy sem” – magyarázta Kövesi.

Azt is megkérdezték a főügyésztől, előfordulhat-e Romániában, hogy bűnügyi eljárást indítsanak valaki ellen, aki nem követett el törvénytelenséget. Kövesi ezt nem hiszi, szerinte ez is a politikai támadás része.