400-zal repesztő vonatokat épít Kína

A Kína által létrehozott és várhatóan 2020-ban megjelenő nagy sebességű vonatok akár 400 km/órás sebességgel is képesek majd haladni az oroszországi Moszkva-Kazal vonalon.

Ennek létrejöttével Kína lesz a vezető ország a világon, a leggyorsabb vasúti termékek és szolgáltatások terén – mondta el, egy a projekten dolgozó szakértői munkás.

A vonal, amelyen majd áthalad a vonat, felmérések szerint 770 km, 7 orosz térséget érint, ahol 25 milliós a népesség együttvéve. Várhatóan 2019-ben készül majd el a teljes vasútvonal.

“A 400 km/órás vonatokat először majd egy másik, a 709 km-es Beijing-Shenyang gyors sebességű vasúti vonalon fogják tesztelni” – közölte Yang Guowei, a Kínai Tudományos Akadémia, mechanikai intézetének egyik kutatója. Még sokat kell tesztelni a biztonságot, illetve a maximum 400 km/órás sebesség elérését is kontrollálni kell majd.

Yang továbbá azt is elmondta, hogy Kína dolgozik a rakományszállító vonatok fejlesztésében is, ami különféle termékeket, ipari berendezéseket szállít majd Ázsia és Európa között. Itt várhatóan a maximum sebesség 120-tól 250 km/óráig terjed majd, és szintén 2020-ban kívánják elindítani.

Kína egyébként fejlett technológiával rendelkezik villamos szuper express vonatok terén is, ahol eddig a maximális sebesség az 200-250 km/ óra volt, de próbálkoztak már a 350 km/ órás sebesség elérésével is. Ez a mostani 400 km/órás sebesség még sehol sem valósult meg az országban, Yang szerint létrehozható lenne a kínai hazai piacon is, de nagyon drága lenne a jegy a magas működési költségek miatt.

Jia Limin, a magas sebességű vonatok projekt vezetőjének elmondása szerint ez a fejlesztés nagy mérföldkő lehet Kínának, a szomszédos országokkal való határátkelő vonalak kialakításában is.