Trump felülvizsgálja az amerikai-ausztrál menekültügyi megállapodást

Donald Trump "minden idők legrosszabb megállapodásának" nevezte az amerikai-ausztrál egyezséget, és azzal vádolta meg Canberrát, hogy Amerikába akarja exportálni "a következő bostoni robbantókat".

Donald Trump új amerikai elnök bejelentette csütörtök hajnalban a Twitter-profilján, hogy felülvizsgálja az Ausztráliában menedékjogot kérő, legfeljebb 1250 ember átvételéről szóló “ostoba” amerikai-ausztrál megállapodást. Pedig egy-két nappal korábbi hivatalos bejelentésekben kész tényként közölték mindkét ország fővárosában, hogy az Egyesült Államok tartja magát a még Barack Obama volt elnök kormánya által megkötött megállapodáshoz.

Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Trump bejelentésének előzménye a The Washington Post című amerikai napilap azon jelentése, miszerint Trump a Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnökkel folytatott szombati telefonbeszélgetésében veszekedett vele, és 25 perc után hirtelen félbeszakította a beszélgetést, noha azt eredetileg egyórásra tervezték. Trump “minden idők legrosszabb megállapodásának” nevezte az amerikai-ausztrál egyezséget, és azzal vádolta meg Canberrát, hogy Amerikába akarja exportálni “a következő bostoni robbantókat”.

Turnbull azt mondta hétfőn: “magánjellegű” beszélgetésük őszinte volt, és megköszönte Trumpnak, hogy tiszteletben tartja a még novemberben megkötött megállapodást. Igaz, nem volt hajlandó további részletekkel szolgálni a sajtónak, és nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok végül is hány menekültet vesz át. Kedden pedig a Fehér Ház szóvivője erősítette meg újságíróknak, hogy Washington tartja magát a megállapodáshoz, függetlenül a Trump által pénteken aláírt beutazási tilalomtól és a menekülbefogadási program ideiglenes leállításától. A szóvivő hozzátette viszont, hogy a jórészt muszlim menedékkérőket “rendkívüli ellenőrzésnek” vetik alá.

Ez utóbbi megjegyzés zavarodottságot keltett Canberrában, mert azt sejteti, hogy az átvétel nagyon el fog húzódni.

A megállapodás értelmében a csendes-óceáni szigeteken tartott menedékkérők átvételéért cserébe Ausztrália átvesz az Egyesült Államoktól salvadori, guatemalai és hondurasi menekülteket.

Fotó: MTI/EPA/AAP/Mick Tsikas

A The Washington Post meg nem nevezett amerikai tisztségviselőkre hivatkozva jelentette: Trump azt mondta a Turnbullal folytatott beszélgetésről, hogy bár az elmúlt napokban négy másik külföldi állami vezetővel is beszélt – köztük Vlagyimir Putyin orosz és Enrique Pena Nieto mexikói elnökkel – de “messze ez volt a legrosszabb”. Trump akkor szakította meg a beszélgetést, amikor Turnbull más témákról – köztük Szíriáról – is szeretett volna beszélni vele. A lap úgy tudja, hogy Trump elnökválasztási győzelmének arányával büszkélkedett az ausztrál miniszterelnöknek.

Trumpnak a Pena Nietóval folytatott péntek reggeli beszélgetéséből az AP hírügynökség ismerhetett meg egy részletet egy meg nem nevezett személy révén. Eszerint az amerikai elnök figyelmeztette mexikói kollégáját, hogy ha a mexikói hadsereg nem tesz nagyobb erőfeszítéseket “ott lent a rossz hombrék féken tartására”, akkor amerikai katonákat küldenek oda, akik viszont elég bátrak lesznek ehhez. A beszélgetésrészlet megszerzett leiratából nem derül ki, hogy milyen volt az egész társalgás hangneme, hogy Trump kiket értett “rossz hombréken”, bár az elnökjelöltek októberi vitájában már használta ezt a kifejezést a mexikói drogbárókra.

Az sem derült ki, hogy Pena Nieto mit válaszolt. A mexikói elnöki hivatal szóvivője tagadta, hogy Trump szavai fenyegetőek, vagy ellenségesek, megalázóak lettek volna. A beszélgetés tiszteletteljes volt – állította. “Teljesen valótlan az a jelentés, miszerint az Egyesült Államok elnöke amerikai katonák Mexikóba küldésével fenyegetőzött volna” – jelentette ki Eduardo Sanchez szerda este egy rádiónak nyilatkozva.

Az amerikai kormány közleményt adott ki

Az AP fehér házi szóvivőt nem tudott elérni az idézett mondatokkal kapcsolatban, de az amerikai kormány közleményt adott ki arról, hogy a felek elismerték “mindenki számára nyilvánvaló nézeteltéréseiket”, és megállapodtak abban, hogy a két ország közötti kapcsolatokról szóló átfogó viták keretében megpróbálják rendezni a migrációs kérdéseket is. Trump pedig Theresa May brit miniszterelnökkel közös pénteki washingtoni sajtótájékoztatóján “nagyon barátságosnak” jellemezte telefonbeszélgetését Pena Nietóval.

A telefonbeszélgetéssel eredetileg az volt a célja a két félnek, hogy elsimítsák az új amerikai elnök és a mexikói vezetés közötti nézeteltéréseket. Ugyanis korábban volt több szóváltásuk azzal kapcsolatban, hogy Trump végig ki akarja építtetni a falat a mexikói határon, és ennek a költségét Mexikóval akarja kifizettetni, Mexikó pedig kategorikusan elutasítja ezt. Január 31-ére tervbe vették, hogy Pena Nieto Washingtonba látogat, de ezt ő nem sokkal előtte lemondta egy korábbi beszélgetés hatására, amelyben Trump azt mondta, hogy ha Mexikó nem akarja kifizetni a fal költségét, akkor nincs miről tárgyalniuk.