Utasok büntetik a buszsofőröket

Folyamatosan kötbérezi a BKK a fővárosi tömegközlekedési szolgáltatókat, a szervezet közlése szerint tavaly 6 ezer alkalommal kifogásolta a teljesítéseket. Be nem mondott megállók, az utasok felengedése a hátsó ajtón, gyorshajtás, telefonálás vezetés közben, koszos ülések, vagy hiányos formaruha miatt is pénzt szedhet be a BKK. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet szerint az ostor nagyon sokszor és indokolatlanul a sofőrökön csattan, aminek véget kell vetni.

Naponta tucatnyi, vagy még több tömegközlekedési dolgozónak lehet rossz napja Budapesten, ha csak azt nézzük, hányszor bírságolja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. a megrendeléseit hiányosan teljesítő szolgáltatókat.

Sokféle probléma akad

A fővárosi közlekedést irányító szervezet rendszeresen ellenőrzi a partnereit, és a közölt számok alapján úgy tűnik, zsinórban szabja ki rájuk a büntetéseket.  A BKK hirado.hu-nak küldött ismertetése szerint 2016-ban közel 6 ezer esetben élt kifogással a szolgáltatói felé, amelyek közül messze a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) a legjelentősebb.

A BKK szerint több jellemző probléma is akad, így a nem megfelelő utastájékoztatás, a KRESZ szabályainak megsértése, a forgalombiztonsági tartozékok hiánya, nem megfelelő jármű közlekedtetése, a légkondicionáló, illetve a fűtés hibája, mobiltelefon (headset) szabálytalan használata, a jármű nem megfelelő esztétikai állapota – koszos, graffitik, karcolások vannak rajta –, vagy a formaruha viselésével kapcsolatos szabályok megsértése.

Budapest, 2014. október 1. Baki Béla buszvezető kezeli az információs rendszert egy 9-es BKV-buszon a Futár forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer kiépítésének befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fővárosi diszpécserközpontja előtt 2014. október 1-jén. MTI Fotó: Kovács Tamás

Illusztráció (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Tízből kilenc

A BKK közlése szerint a közszolgálati szerződések alapján a központ ellenőreinek jelentéseit megküldik a szolgáltatóknak, majd a havonta tartott teljesítésértékelő egyeztetésen dől el, végül mely kifogások után szankcionálnak. Mint a BKK közölte, 2016-ban a szolgáltatók az ellenőrzések során megállapított nem megfelelő teljesítések mintegy 90 százalékát elismerték, illetve tudomásul vették. Az esetek tizedében tehát a BKK helyt adott a szolgáltatók védekezésének, és nem szankcionált.

A szakszervezet szerint a BKK kekeckedik

Sorjázhatnak tehát a kötbérek a BKV és a többi fővárosi közlekedési szolgáltató ellen, ami a szakszervezetnek nagyon nem tetszik.  Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke azt mondta, havi több tízezer forintot is veszíthetnek a járművezetők a BKK-ellenőrök indokolatlan „kekeckedése” miatt, aminek következményeit a szolgáltató, vagyis a sofőrök munkáltatója, nagyon sokszor rájuk terhel.

Többek között bírságolhat a BKK, ha a járművezető rádiót hallgat, menet közben telefonál, mást is beenged a fülkéjébe, baj van a formaruhájával, csúszik a menetrendhez képest, nem mondja be a megállót, dohányzik vagy nincs nála elég jegy, esetleg a tiltott hátsó ajtón is felenged utasokat, és ha kevéssel is, de átlépi a megengedett sebességet.

Más ellenőrt akarnak

Nemes Gábor szerint a BKK megrendelő, de úgy viselkedik, mintha a sofőrök munkáltatója lenne, mert az általa megállapított kötbérek után számtalan alkalommal megvágják a járművezetők fizetését, ami igen komoly tétel az érintett dolgozóknak. Mint mondta, a BKK által megállapított szabálytalanságok után a BKV gyakorta prémiummegvonással, illetve az órabér alkalmi megkurtításával bünteti a dolgozóját.

Nemes Gábor hangsúlyozta, az ostor nagyon sokszor és indokolatlanul csattan a sofőrökön, aminek véget kell vetni. A szakszervezeti vezető szerint a BKK-nak nem szabadna beleszólnia mindenbe, a gyorshajtást, annak mértékét – ami befolyásolja a kötbér összegét – például nem a közlekedési központnak, hanem a munkáltatónak vagy a rendőrségnek kellene vizsgálnia. Ugyanez áll szerinte az ajtónyitás szabályainak betartására. Az ugyanis szintén kifejezetten szakmai kérdés – tehát egy BKK-ellenőr nem döntheti el –, hogy a buszok vagy villamosok ajtóit megfelelő pillanatban nyitotta vagy zárta a vezető, vagy hogy szólt-e öt másodpercig a figyelmeztető csengő.

Illusztráció (MTI Fotó: Beliczay László)

Az utasoknak nyújtott szolgáltatás javításáért

Arra a kérdésre, hogy a BKV megfelelőnek tartja-e a BKK-ellenőrök jogosultsági körét, illetve ellenőrzési tevékenységét, a szolgáltató cég annyit közölt, a szolgáltatás ellenőrzésének folyamatát, valamint a dokumentálás módját a felek által kölcsönösen elismert szolgáltatás-ellenőrzési szabályzat határozza meg, amelynek betartása mindkét fél kötelessége.

A közszolgáltatási szerződés értelmében a BKK jogosult a BKV teljesítésével kapcsolatosan ellenőrzéseket végezni. Joga van ellenőrizni a nyújtott teljesítmények és a közszolgáltatási követelmények betartását, a szolgáltatási színvonal szinten tartásának, illetve javításának érdekében – írta a BKV.

Napi több millió utas

A fővárosi metró-, villamos- ás trolijáratokat a BKV üzemelteti, valamint a buszoztatás is nagyrészt ehhez a társasághoz tartozik, de utóbbiból a magánkézben lévő VT-Arriva Kft-nek is jelentős rész jut.  Az állami Volánbusz Zrt. által vitt agglomrációs vonalak megrendelői feladatát 2016-ban a főváros a BKK-tól átadta a fejlesztési tárcának, a HÉV-vonalak üzemeltetését pedig a MÁV-nak.

Budapesten mintegy 300 tömegközlekedési járat van, ezek több mint kétharmadát buszokkal biztosítják. A BKV honlapja szerint a társaság évente mintegy 1,4 milliárd utast szállít, vagyis napi 3,8 milliót.