LMP: rendbe kell tenni a közalkalmazotti bértáblát

Az LMP a közalkalmazotti bértábla "rendbetételét" sürgeti, valamint azt, hogy a kormány rendezze az oktatásban a "féloldalasra sikerült" béremelést.

Ikotity István országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elsősorban a nevelést-oktatást segítő munkatársak jövedelmének növeléséért emelt szót, hangsúlyozva: az iskolatitkárok, informatikusok vagy például a dajkák ugyanannyit keresnek, mint kilenc évvel ezelőtt.

Hozzátette: a minimálbér és a garantált bérminimum növelése miatt összecsúsztak a bérek, óriási bérfeszültségeket keltve. Példaként ismertette, hogy egy pályakezdő dajka jelenleg éppúgy 114 ezer forintot keres, mint az a kollégája, aki már negyven éve a pályán van. Kijelentette: az olimpiára szánt források tizedéből a teljes közalkalmazotti bértáblát rendbe lehetne tenni.

A politikus bohózatnak nevezte, hogy Izsák fideszes polgármestere sajtóhírek szerint uniós támogatásból építtetett vadászházat, majd be is költözött oda. Azt mondta: ha ez valóban így van, az teljes mértékben elfogadhatatlan.